Bejelentés


Egy cseppnyi természet! Szolnok legnagyobb díszállatkereskedése









Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Szavazás




A Vadászgörény.

(A téma fóruma a lap alján)

Az oldalon lévő írás forrása Magyar vadászgörény klub




Kinek való a vadászgörény?
Olvasd át az alábbi kérdéseket és válaszokat. Amennyiben bármely kérdésre is nemmel, illetve a két utolsó kérdésnél igennel válaszolnál, akkor komolyan gondolkodj el rajta, hogy biztos megfelelő állat-e számodra a görény.


1. Megengedik-e a tartását?
Nagyon fontos, hogy a veled egy háztartásban élők is elfogadják azt, hogy Te görényt szeretnél és persze magát a görényt is. Nagyon sok konfliktushoz vezethet, ha egyik-másik családtag nem szívleli a görényt, aki ezt érzi és bosszút is áll érte, pl. azzal, hogy eme családtagot szívesen harapja.

Ha albérletben laksz, érdemes minden esetben a főbérlővel, tulajdonossal beszélni (akár írásban is kérni az engedélyt a későbbi félreértések elkerülése végett), nehogy később a tájékoztatás hiánya, vagy az engedély kérése miatt kelljen neked új lakást, vagy görényednek új gazdát keresni.

Hazánkban és a világ számos országában nem tiltott a vadászgörények tartása, de néhány helyen, pl. egyes amerikai államokban nem engedélyezik a tartását.

2. Van-e elég pénzed hozzá?
A vadászgörény nem tartozik az olcsó állatok közé. Mind a kölyök, mind a felnőtt állat több ezer forintba kerül. Igazából viszont nem maga a görény, hanem a neki szükséges felszerelés (ketrec, odú, függőágyak, csövek, almostálak, stb.), és a tartás költségei a jelentősek. A görényt oltatni kell és egy esetleges betegség kezelése is sokba kerül. A vadászgörényeket sok helyen még mindig egzotikus vadállatként kezelik, a különböző kezelések pedig a görény mérete miatt mikrosebészeti beavatkozásnak minősülnek, és ezáltal drágábbak.

3. Van-e elég időd rá?
Igaz, hogy a görények akár 18 órát is képesek aludni egy nap, de a fennlétük alatt nagyon is eleven állatok! Naponta minimum 3-4 órát kell vele foglalkozni, hogy örömötök teljen egymásban.

4.Van-e elég türelmed és humorérzéked hozzá?
Egy kölyök felneveléséhez rengeteg türelem és humorérzék szükséges. Felnőttként is nagyon makacsak és önfejűek tudnak lenni. Mi négyszer-ötször is rájuk szólhatunk, ők csak azért is meg fogják tenni a tiltott dolgot, akár hatodszorra is. Amit egy görény a fejébe vesz, attól nagyon nehéz eltántorítani. Nagyon kevés kivételtől eltekintve, a görények nagy része profi abban, hogy bajba kerüljön és megkeresse a lakás gyenge pontjait, és a gazdit az őrületbe kergesse. Ezt nem szabad úgy venni, hogy direkt szórakoznak veled, nem szándékosan csinálják, ők ilyenek: minden érdekli őket, és ha az áhított dolog szerintük a több ezer forintos porcelánod alatt van, akkor fel fogják borítani (már, ha elérik). Párzási időszakban az ivaros hímekhez is sok türelem kell, mert eléggé zaklatottak, idegesek lesznek, állandóan mennének a nőstények után, és mindent jelölgetnek.

5. Rendszeres életet élsz-e?
A görények nagyon könnyen alkalmazkodó állatok és hamar megszokják a gazdi napi rutinját. De ehhez tartani is kell magunkat, főleg az etetés, a szabadidő és a játék terén. Amennyiben ettől eltérünk, azt a görényünk jelezni fogja nekünk.

6. Görénybiztossá tudod-e tenni a lakásod?
Át tudod-e, hajlandó vagy-e arra, hogy átrendezd a lakást? Megteszel-e néhány, számodra akár kellemetlen dolgot is egy vadászgörény miatt? Pl. nyáron nem tudod szabadon tárva nyitva hagyni az ajtót és ablakot, ha ki van engedve a görényed, többször kell takarítanod, a számodra kedves és törékeny tárgyakat és növényeket a görény számára elérhetetlen helyre kell átpakolnod, stb.-stb.

7. Van-e pici gyerek a családodban?
Egy gyerek és egy görény összeszoktatható, de 7 éves kor alatt szigorúan csak szülői felügyelettel engedhetők össze. Nem biztos, hogy jó ötlet kezdő görényesként megpróbálni összeszoktatni őket. Mindkettő teljes embert kíván, és kezdő görénytartóként nem biztos, hogy meg tudsz birkózni a feladattal.

8. Tartasz-e olyan állatokat, amelyekkel a görény nem jönne ki?

A későbbiekben részletezzük, hogy mely állatokkal nem jönnek ki a görények. Egyesekkel azért nem, mert vadászni fognak rájuk, másokkal azért nem, mert azok vadásznak rájuk. Képes leszel elzárva tartani őket egymástól?

Hímet vagy nőstényt?
Nincs egyértelmű viselkedésbeli különbség hím és nőstény vadászgörény között. Általában a hímek nyugodtabbak, lustábbak, gyakrabban megmaradnak egy helyben, míg a nőstények általában pörgősebbek, izgágábbak. Hangsúlyozzuk, mindez általában igaz, kivételek mindkét oldalon vannak!

Adott görény viselkedése sok mindentől függ: nemcsak a nemétől, hanem a görény korától, személyiségétől, előéletétől, a gazdi által ráfordított időtől, sőt attól is függ, hogy egyedül tartjuk-e vagy társsal együtt vagy hogy ivaros-e vagy sem.

Egy kölyök görény, legyen akár hím vagy nőstény sokkal mozgékonyabb, mint idősebb faj társa. Életkorából adódóan a kölyök még a világ felfedezésén és meghódításán dolgozik, míg egy idősebb görény már túl van ezen.

Minél több vadászgörényt ismerünk meg, annál inkább látni fogjuk, hogy minden görény más és más, mindegyik különálló személyiség a maga kedvenc szórakozásaival, jó és rossz szokásaival.

A görény viselkedését a kis korában vagy az előző gazdinál szerzett tapasztalatok is nagyban befolyásolják. Azok a görények, akiket fiatalon hónapokon keresztül kicsi ketrecbe zárva tartottak vagy nem engedtek ki, hiperaktívak lehetnek. Ők, ha rendes gazdihoz kerülnek, szélvészként fognak száguldozni és sokkal lassabban fáradnak el, mint átlagos, kezdettől jó gazdival megáldott társaik.

Minél több időt és figyelmet szentelünk görényünkre, annál többet kapunk vissza ezért tőle. Ha szeretjük, ha sokat és jól foglalkozunk vele, meglesz a jutalmunk: idővel ő is kedvesebb, ragaszkodóbb lesz. Ez persze nem hetek, hanem hónapok alatt valósul meg és nemcsak a foglalkozás mennyiségén, hanem minőségén is múlik.

Egy egyedül tartott görény, ha nem foglalkoznak vele eleget (néha még akkor is ha sokat foglalkoznak vele), unatkozhat. Az unatkozó görény nem szaladgál olyan sokat, kevésbé mozgékony, gyakran csak fekszik a padlón és bámul maga elé. Ahol több görény van együtt, ott ritkábban fordul elő az ilyesmi: kergetőznek, birkóznak és együtt törik rosszban a fejüket...

Az ivaros hímek általában sokkal izgágábbak, mint ivartalanított hímtársaik. Az ivaros hímeket hajtják a hormonjaik, ők nőt, vagyis nőstényt akarnak. Ebből kifolyólag jönnek-mennek, szimatolnak, nem nyugszanak és nagy a mozgásigényük. Ivartalanítás után, ahogy a hormonok kiürülnek szervezetükből, ezek az izgága hímek (általában) lusta Garfieldek lesznek

Nemek, jellemzők

Életkor:

A magyar görények életkorát 5-11 évre becsüljük. Magyarországon 11-13 éves Európa más országaiban 15 éves kort megért egyedekről is tudunk.

Testalkat:
A hím és a nőstény görénynek is hosszú törzse, hosszú farka és rövid lábai vannak.

Méret:
A hím vadászgörények jóval nagyobbak, mint a nőstények, akár kétszer akkorák is lehetnek. A nőstények átlagos súlya 60-80 dkg, a hímeké pedig 1,5-2 kg. A nőstények átlagos testhossza (farok nélkül) 36-40 cm, a hímeké 44-46 cm (farok nélkül).

Viselkedés:
A hímek méretüknél fogva nagyobbak, és általában lomhábbak, lustábbak, míg a nőstények jóval agilisabbak, mozgékonyabbak. Természetesen kivételek mindig vannak, így egyes hímek mozgékonyak, mígy egyes nőstények kimondottan lusták lehetnek. Az ivaros hímek kimondottan aktívak, nehéz őket lefárasztani. Ivartalanítás után azonban általában ők is lenyugszanak és nyugodtabbak, lustábbak lesznek.

Ivarérés:
Hímek is és nőstények is 4-12 hónapos korban válnak ivaréretté.

Szag:
A görények végbélnyílása mellett kétoldalt található egy-egy pézsmaszagú váladékot termelő mirigy, a bűzmirigy. Egy egészséges görény ezt ritkán használja (amikor megijed) és indokolatlanul sosem. Mégis ennek a bűzmirigynek köszöhetően született meg a mondás: "büdös, mint a görény." Ezzel ellentétben azonban a vadászgörény egyáltalán nem elviselhetetlen szagú és egy büzzentés után sem kell újratapétázni a lakást, pár perc szellőztetéssel a kellemetlen szag eltűnik.

Amikor a görények ivarérettek lesznek, megváltozik a szaguk. A tüzelő nőstények erősebb szagot árasztanak, de az ivaros hímek azok, akik igazán szagosak és kimondottan büdösek lehetnek. Vannak enyhe szagú, vagy szinte szagtalan ivaros hímek, de ők ritkaságnak számítanak, nem ez a jellemző. Az ivaros hím bundájából erős, egyesek számra elviselhetetlen szag árad, ehhez jön még a jelölés. Az ivaros hím vizeletükkel minden útjába kerülő tereptárgyat megjelöl, legyen az akár a gazdi, amint görénye mellett áll... Az szag ivartalanítással megszűntethető. Természetesen nem azonnal lesz jobbszagú görényük, hanem ahogy kiürülnek szervezetéből a hormonok. Egy hónap után viszont már észrevehető a javulás.

Más görikkel:
A hímek az ivarérettség elérése után általában nem ereszthetők össze más ivaros hímekkel és gyakran ivartalan hímekkel és ivartalan nőstényekkel sem. Az ivaros hímek, még akkor is ha együtt nőttek fel vagy rokonok, territoriális hatalmi harcokat vívhatnak, amelyek komoly sérülésekkel is végződhetnek és szélsőséges esetben akár a gyengébb fél halálához is vezethetnek. Az ivarérett hímeket általában sem ivaros, sem ivartalanított görényekkel nem lehet együtt tartani, leszámítva azt a rövid időszakot, amikor az ivaros hím nem aktív vagyis "nincs szezonban". Az ivaros hímnek ugyanis teljesen mindegy, hogy milyen görény van mellette, nem érdekli hogy a nőstény nem tüzel, ő azért, jobb híján még molesztálhatja. Ugyanígy az sem érdekli hogy a nőstény már ivartalan, vagy az, hogy nem is nőstény...

Két nőstény, akár ivaros, akár ivartalanított, nyugodtan tartható együtt, ugyanígy két ivartalanított hím is nyugodtan megfér egy helyen.

Szaga
A görénynek valóban van szaga, ám ez korántsem olyan vészes, mint ahogy a köztudatban él.

Minden állatnak van valamilyen szaga, így a görénynek is van egyfajta bundaszaga. Ez nem olyan kellemetlen, sőt egyesek még kellemesnek is találják ezt a pézsmaszagot. Nem véletlen, hogy egyes parfümökbe is tesznek pézsmát! A bundaszag a görény és minden prémes állat velejárója, a samponos fürdetés nem javít, hanem ront rajta. Akit zavar a görény bundaszaga, az ne őt válassza társállatnak.

Amikor a göri ivarérett lesz, a bundaszaghoz ivaros szag is társul. A hímek és a nőstények is elkezdenek jelölgetni, a földön húzzák a feneküket és kis nedves foltokat hagynak maguk után. Főleg az ivaros hímek szaga tud nagyon erős és kellemetlen lenni, ám ez a szag ivartalanítással megszüntethető. Természetesen nem az ivartalanítás napjától lesz enyhébb szagú görényünk, kell pár hét mire ez a szag megszűnik.

A vadászgörény izgatott idegállapotban (pl. ha megijed) büzzent egyet, vagyis használja a bűzmirigyét, innen ered a "büdös, mint a görény" elnevezés. E szag erőssége görényenként változó, ám minden esetben megszüntethető szellőztetéssel. A büzzentés egyfajta kommunikációs eszköz, a bűzmirigy eltávolítása nem javasolt. Nem ez okozza a görény szagát!

A lakásban tartott vadászgörény székletének szaga is érezhető, ezért is fontos hogy mielőbb alomra szoktassuk állatkánkat. A jó minőségű macskaalom és a napi rendszerességű alomtisztítás sokat számít a szag szempontjából. A szennyezett alom napi eltávolítása mellett, az alomtálcákat is mossuk el időnként.

Egyes konzervektől a görény széklete büdösebb, mint ha hússal etetjük. Kerüljük az alacsony hústartalmú és ezért olcsó és gyenge minőségű cica- és kutyakonzerveket! Etessük görényünket hússal, illetve jó minőségű speciális táppal.

A görény ketrecének, függőágyainak, alvósruháinak és odújának is van szaga. Ezeket rendszeresen tisztítva is kellemesebb szagú lesz görényünk és az ő birodalma. A göricuccok mosásához kis mennyiségű mosóport és öblítőt használjunk, inkább a mosóvíz hőfoka legyen magasabb. A túlzásba vitt mosószerhasználat akár allergiát is okozhat! A ketrectakarításhoz se használjunk nagy mennyiségű fertőtlenítőszert. Egy Domestostól vagy Hypotól bűzlő ketreceben mi sem laknánk szívesen, a görénynek sem fog tetszeni és ez ellen székletnyommal védekezhet.

A megszokott görényszagtól eltértő szag, betegség jele is lehet. A büdös fülszag vagy szájszag, testszag vagy a megszokottól eltérő ürülékszag különböző betegségek jele lehet. Forduljunk állatorvoshoz!

Elhelyezés, felszerelés:
Amennyiben a görényünket lakásban tartjuk, úgy érdemes ketrecet beszerezni számára. A ketrec a görény és a lakás épségének megóvását is szolgálja. Ha nem görénybiztos lakásunk (100% görénybiztos lakás nincs, ), célszerű görényünket ketrecbe tenni, amíg nem vagyunk otthon. A görények ugyanis nagyon könnyen bajba kerülhetnek és bajt okozhatnak. Praktikus a ketrec akkor is, ha olyan vendég jön hozzánk, aki esetleg idegenkedik állatkánktól. Ilyenkor csak betesszük a ketrecbe, és egyikük sem stresszeli a másikat. Ettől függetlenül mindenféleképpen naponta minimum! 3-4 órát legyen kiengedve az állat a ketrecből és természetesen foglalkozzunk is vele, különben depressziós, harapós és vad lesz. A ketrec mérete görényenként minimum fél négyzetméter legyen.

A ketrecet szereljük fel alomtálcával, etető és itató edénnyel és hálófelszereléssel. Az alomtálca lehet kifejezetten görények számára készült sarokalomtál, bár ezt a nagyobb termetű hímek nemigen tudják használni, mert ők nem férnek igazán bele. A kereskedelemben kapható macskaalomtálcák pontosan megfelelnek a célra, bár néhány görénynek ki kell vágni az egyik oldalát, mert nem szeretnek (lusták) ki-beugrálni az alomtálcába.

Etetőtálnak célszerű súlyosabb üveg vagy porcelántálakat venni, ezeket nem borítják fel olyan könnyen, mint a műanyagból készült tálkákat. Kaphatók a ketrec falára rögzíthető fém etetőtálak is, ezeket garantáltan nem fogják sem ki, sem felborítani.

Itatóedény: három féle kapható. Van az ún. "golyós itató" (egy kis műanyag palackból kis fémcsövön át lehet vízhez jutni), melynek előnye, hogy a görik nem tudják kiborogatni, bepiszkolni a benne levő vizet. Hátránya viszont, hogy nem mindegyik görény tudja megtanulni a használatát. Ha ilyet veszünk, mutassuk meg görényünknek a használatát. Ha úgy látjuk, hogy nem tudja használni, akkor adjunk neki vizet normál tálkában. Itt is célszerű súlyosabb üveg vagy porcelántálat beszerezni, mert a görény meg fogja kísérelni a benne levő víz kiborítását. Ha tálban adjuk a vizet nemcsak arra kell figyelni, hogy ki ne borítsa, hanem hogy mindig tiszta maradjon. A görények ugyanis szeretnek a vizestálban pancsolni! Görényitatóként használható a nagypapagájok részére készített önitató is, méghozzá az a típus aminek lapos az ivótálkája. Ez azonban, formájából adódóan, csak vízszintes rácsozású ketrecre rögzíthető.

A hálófelszerelés: alapeleme a függőágy, amit minden görény imád. Vehetjük készen, vagy elkészíthetjük házilag is. Legyen a görénynek egy saját odúja is: textilből varrt iglu vagy fából, farostlemezből készített búvóláda, ahova elbújhat, visszavonulhat, ha úgy tartja kedve. Forgácsot SOSE tegyünk a görény alá: egyrészt egészségtelen, másrészt széthordja a lakásban, harmadrészt pedig belekeveredhet mindenbe (etetőtálba, alomtálcába). Tegyünk a ketrec aljába néhány régi pamutpólót, pulóvert, törülközőt amelybe belebújhatnak és mossuk ezeket rendszeres időközönként. A ketrec legyen jól zárható, mert a görények hamar rájönnek az egyszerűbb zárak nyitására. Célszerű a lakást is görénybiztossá tenni. Ez annyit jelent, hogy minden olyan helyet, ahová bemehet, beszorulhat, amely segítségével megszökhet, le kell zárni. El kell tenni minden olyan tárgyat, növényt, vegyszert, ami kárt okozhat a görényünkben, vagy pedig a görény tehet kárt benne. A lakás sosem lesz 100%-ban görénybiztos, hisz a görények is ügyesednek, a lakásod berendezése is változhat, kerülhet új görény a háztartásodba, stb. Ezért fontos, hogy bizonyos időközönként bíráld felül a görénybiztosságot és nézd át újra és újra a lakásod.

A görények jobban tolerálják a hideget, mint a meleget. Ezért érdemes odafigyelni, hogy a ketrec lehetőleg olyan helyre kerüljön a lakásban, ahova főleg nyáron nem süt huzamosabb ideig a nap, de nem is huzatos és a légkondicionáló, vagy ventilátor sem megy közvetlenül rájuk.

Amennyiben a görényünket a kertben vagy erkélyen tartjuk, szintén szerezzünk be ketrecet és a lakásnál leírt felszerelési tárgyakat a ketrechez. Célszerű tapasztalt görénytartókat megkérdezni, hogy milyen ketrecet készítsünk nekik. Fontos, hogy jól zárható legyen (ha innen megszökik, akkor elég nehéz megtalálni, illetve kóbor kutya se tudjon bejutni hozzájuk). Fontos, hogy az időjárás viszontagságaival szemben védje az állatot: télen a hideg, nyáron a meleg ellen. Próbáljuk szélvédett helyre tenni a ketrecet, de ne is olyan helyre, ahová nyáron órákig tűz a nap.

A búvóláda elkészítésében kérjük tapasztaltabbak tanácsát, hogy az a hidegben védje az állatot (bár a görények maguk is védekeznek a téli hideg ellen háj és sűrű bunda növesztésével). Az étkeztetésnél is figyelni kell, mert kinn hamar megtalálják a legyek az elölhagyott húst, illetve a hangyák bármilyen elöl hagyott eledelt. Télen az ivóvizük is hamar befagy, ez ellen vagy sok meleg, langyos leveses táplálékkal tudunk védekezni, vagy pedig sűrűn cseréljük a vizüket. A sűrű vízcsere nyárra is vonatkozik, amikor viszont hamar kiürülhet az itató, felmelegedhet a vizük.

Felszerelés: szükségünk lesz még a görényünkhöz hámra és hozzá tartozó pórázra is. Többfajta kapható, ám a legbiztonságosabbak a kifejezetten görények részére készült hámok (pl. Hagen, Karlie). A hámhoz minden esetben adnak pórázt is, ami eleinte még megfelelő, de később rá fogunk jönni, hogy nem igazán praktikus. Érdemes kipróbálni a legkisebb méretű kutyákra készült felcsévézhető automata (Flexi) pórázt. Ezzel tetszőlegesen tudjuk görényünk szabadságát korlátozni és így jobban tudjuk felügyelni is.

Szükségünk lesz még hordozóra is, amiben szállíthatjuk a görényünket, pl. állatorvoshoz vagy éppen kirándulni, sétálni. Itt is többféle létezik, leggyakrabban a macskák és kisebb méretű kutyák részére készült műanyag hordozókat használjuk. A görény számára ez a legbiztonságosabb, könnyen tisztítható, és ha egy függőágyat is beszerelünk neki, a legkényelmesebb is!

Vehetünk vagy akár varrhatunk görényünknek textilből készült állati utazótáskát is. A textil táska a gazdik számára kényelmesebb, ám nem tisztítható olyan könnyen, mint a műanyag box és gondoskodni kell arról, hogy a göri biztosan ne tudjon kiszökni belőle! Ha magunk varrjuk a táskát, ügyeljünk arra, hogy jól szellőzzön, ne fülledjen be, könnyen tisztítható legyen és természetesen ne tudjon belőle megszökni görényünk.

Tévhitek:

25 görényekkel kapcsolatos tévhit

1. A görény büdös. Egy jól tartott görény nem büdös. Persze nem is szagtalan, de nem rosszabb mint egy kutya vagy egy macska. Bűzmirigyüket általában csak veszély esetén használják és ez a szag gyorsan kiszellőztethető.

2. Ki kell operáltatni a bűzmirigyüket, és akkor nem lesznek szagosak. A bűzmirigy kivétele nem oldja meg a szagproblémákat. A bűzmirigy a vadászgörény számára kommunikációs eszköz, kivételével "megcsonkítjuk" az állatot. A bűzmirigynek semmi köze az általános bundaszaghoz (netán ivaros hímszaghoz), csak akkor javasolt eltávolítani, ha orvosi probléma indokolja, vagy naponta többször is elengedi a mirigyet a vadászgörény.

3. A görény jobb szagú lesz, ha gyakran fürdetjük. Ellenkezőleg. A gyakori samponos fürdetéstől görényünk még szagosabb lesz! A samponos fürdetés kiszárítja a görény érzékeny bőrét és ezáltal fokozza a faggyútermelést. A kiszáradt, korpásodó vagy viszkető bőr pedig nehezen és lassan hozható csak helyre.

4. A görényt terráriumban kell tartani. A terrárium nehezen tisztítható és nem szellőzik megfelelően. Emiatt baktériumtenyészetek szaporodnak fel a terrárium levegőjében, amik a görény egészségére ártalmasak. Ezen kívül nehezebb a görényfelszerelést (itatók, függőágyak) is rögzíteni. A görény tartására min. 0,6 nm alapterületű ketrec a legalkalmasabb.

5. A ketrec aljába faforgácsot tegyünk. A görények nem rágcsálók és a forgács hosszú távon nem ideális a görény számára, mert légzési problémákat okozhat. Különösen nem ajánlottak az aromás fák forgácsai, mint pl. cédrus, fenyő. Faforgács helyett tegyünk régi pamutpólókat vagy babaplédeket a ketrec aljába és mossuk ezeket rendszeres időközönként.

6. A görény megrágja a kábeleket, bútorokat. A görények nem rágcsálók, következésképp általában nem is rágják meg sem a bútorokat sem a kábeleket. A fogváltás időszakában persze intenzívebben rágnak, de ez a tevékenység idővel mérséklődik.

7. A görényt nem kell oltatni. A görényt, egészsége érdekében kell oltani. Ha nem sétáltatjuk, nem visszük közösségbe, akkor is elkaphatja a szopornyicát az ugyanis cipőtalppal is hazavihető!

8. A görényre jó a bolhanyakörv. A görény nem kutya és nem macska. Sok bolhanyakörvben mérgező anyagok találhatók, és mivel a vadászgörény képes kibújni a nyakörvből, elfogyaszthatja azt. A görény érzékeny bőrével érintkezve a nyakörv irritációt is okozhat. A nyakörv azért is veszélyes, mert ha ennél fogva fennakad valamin a görény, akkor megfulladhat!

9. A játék gumiállatkák emészthetők, nem baj ha megrágják és lenyelik. A görény bélcsatornája sokkal kisebb átmérőjű, mint a macskáké, vagy kutyáké. Egy nagyobb darabka gumi vagy latex akár bélelzáródást is okozhat! Ellenőrizd rendszeresen gumiállatkák állapotát és ha azt látod, hogy nagyobb darabok hiányoznak belőle, vedd el és dobd ki. Vegyél keményebb gumiállatkákat, azok tartósabbak, és nem fogynak olyan gyorsan.

10. Ha nyers hússal etetjük, vadabb lesz. Nem igaz. Egy görény vadságát nem befolyásolja a nyers csirke, pulyka, stb. hússal való etetés. Ha megbízható helyen vesszük a húst, nyugodtan adhatjuk nyersen is, kivéve a disznóhúst.

11. A görény azért harap, mert utál / gonosz. A harapásnak sokféle oka lehet. Fontos tudni, hogy a görények egymással úgy játszanak, hogy egymás nyakát harapdálják! Az ő bőrük vastag, ráadásul még bunda is fedi, így nekik nem fáj, ami nekünk igen. A harapásnak ezen kívül sok más oka is lehet.

12. Ha egy görény nagyon harapós, az azért van, mert egyik őse vadgörény volt. A harapásnak nagyon sokféle oka lehet, akár több is egyszerre. Mindig a harapás okát kell kideríteni, ami sokféle lehet. Haraphat azért, mert játszani akar veled, mert éhes, mert fáj valamije, mert érzi, hogy félsz tőle és visszaél ezzel, stb.

13. A felnőtt görény már nem nevelhető: nem lehet leszoktatni a harapásról és nem lehet alomtisztaságra szoktatni. Nem igaz. A felnőtt göri is nevelhető, csak általában nehezebben és hosszabb időt vesz igénybe, ezért egy kezdő göritartónak nem ajánlott. Sok türelmet és tapasztalatot kíván, ám ha ezek megvannak, egy felnőtt vadászgörény is sokmindenre megtanítható!

14. Betegség esetén adhatunk a görinek emberi gyógyszereket. Ez egyáltalán nem így van. Gyógyszert csak és kizárólag orvos utasítására adjunk görényünknek, ne próbáljuk házilag orvosolni a bajt.

15. Hasmenésre jó a nyers krumpli, nyers répa, stb. Ne kezdjük el házilag kúrálni a hasmenést, vigyük a görit orvoshoz. A görik teste kicsi, könnyen kiszáradhat. Ezen kívül a nyers zöldségek nem, vagy csak alig emészthetők a vadászgörény számára, egy ilyen étel igencsak megfeküdheti a gyomrát!

16. A görik nyolc hónaposan lesznek ivarérettek. Nem lehet napra pontosan megmondani mikor lesz egy göri ivarérett. Leggyakrabban 6-8 hónapos korban, ám előfordulhat, hogy akár 4 hónaposan is ivarérett lesz egy göri! Vigyázat az ivarérettség nem azonos a tenyészérettséggel, vagyis lehet, hogy görényünk ivarérett, de még nem készült föl arra, hogy szülő váljék belőle, még nem kéne almot vállalni vele.

17. Az ivartalanítással meg kell várni az első tüzelést. Nem kell megvárni a tüzelést, előbb is lehet a nőstényt ivartalanítani. A lényeg, hogy akkor ivartalanítsuk, amikor a szervei már teljesen kifejlődtek, vagyis hat-hét hónapos kor után.

18. A nőstény tüzelésével nem kell foglalkozni, az elmúlik magától. A vadászgörény nem kutya, nála a tüzelés csak a párzás hatására múlik el. Ha görényünket nem szeretnénk bepároztatni, akkor ivartalanítsuk . Amennyiben ezt nem tesszük meg, görényünk túltüzel. A túltüzelés pedig ösztrogénmérgezést, vérszegénységet, majd görényünk halálát okozhatja!

19. A nősténynek szülnie kell egy almot, a hímnek pedig egyszer fedeznie kell mielőtt ivartalanítjuk. Semmilyen orvosi bizonyíték nem szól amellett, hogy a kölykezés, akár egyszeri, akár többszöri, hasznos az állatnak. A görény egészségét nem befolyásolja, hogy ivartalanítása előtt volt-e pároztatva, nem szükséges tehát bepároztatni.

20. Ha egy görény korábban nem ment ki a nyitott ajtón, ablakon, kertkapun, stb. sohasem fog. Rengeteg elveszett görény szomorú példája bizonyítja, hogy ez sajnos nem igaz. Az hogy egy görény korábban nem csinált valamit, nem garantálja, hogy nem tudja (pl. felmászni az ablakba) vagy hogy később sem fogja megcsinálni. Lehet, hogy korábban nem volt számára elég érdekes a kinti világ, ám mindig jöhet valami új (egy új szag, egy izgalmas hang, érdekes látvány), ami szökésre készteti. Nem beszélve arról a tényről, hogy ivaréréskor még a legnyugodtabb görényt is hajtja a vágy (vagyis hormonjai), hogy párt találjon!

21. Az albínó vadászgörények vadabbak, harapósabbak, nehezebben nevelhetők. A színnek nincs köze egy görény harapósságához. Itt is a nevelés és az öröklött gének határozzák meg a görény viselkedését.

22. Az albínók betegesebbek, mint a más színű vadászgörények. Az albínók semmivel sem rosszabbak a más színű göriknél. A szemük valóban érzékenyebb, ezért erős napsütésben ne sétáltassuk őket, ám a többi állatfajjal ellentétben az albínóság nem genetikai defekt. Évszázadokon át az albínókat használták vadászatra és csak később terjedtek el a vadas és a bézs színek, emiatt az albínósághoz kapcsolódó örökletes betegségeket már régen kitenyésztették a fajtából.

23. Amelyik görénynek szép selymes a bundája az prémgörény, vagy prém származású. Nem igaz. Egy egészséges és jól tartott vadászgörénynek is lehet szép selymes és csillogó bundája, míg egy kevésbé jól tartott, vagy színhibás prémgörénynek is lehet fakó és sprőd a bundája. A szabadban tartott vadászgörények télen igencsak látványos hatalmas téli bundát növesztenek és az ivaros hímek is csudaszép nagy bundával rendelkeznek, ám ettől még ők sem prémgörények. Visszakeresztezéssel (nem-prémgörénnyel való pároztatással) pár generáció alatt eltűnik a görény prém jellege, ezért nem érdemes fél- vagy negyedprém görényről beszélni.

24. A prémgörény jobb, mint a vadászgörény. A prémgörény tenyésztésénél általában elsődleges cél a jó minőségű és megfelelő színű bunda valamint, hogy az állat elérje azt a kort, amikor prémje megérik a leprémezéshez. Nem elsőrangú szempont az, hogy az állat egészséges is legyen és ne örökítsen egészségügyi problémákat. Ezekre egy a prémjéért tenyésztett görénynél nem derül fény, hiszen nem éri meg az öregkort. Ez nem azt jelenti, hogy minden prémgörény beteges, de valószínűbb, hogy valamilyen örökletes betegséget hordoz vagy valami betegség megjelenik rajta.

25. A görény vérszívó állat. Éjjel a fogát belemélyeszti a nyakadba és lyukas fogán keresztül kiszívja a véred. Nos, erre nem lehet mást mondani, mint hogy kapitális baromság. A görény húst eszik, és nincs luk a fogában. Meg tudja úgy harapni az embert, hogy vér is serken, de nem vérszívó állat.

Etetés:

Mivel etessük?

A vadászgörény kizárólag húsevő állat. Két rokona, a nyest és a nyuszt nagyobb mennyiségben fogyaszt bogyókat, gyümölcsöket is, a vadászgörény viszont nem. Mivel a vadászgörény bélrendszere nagyon rövid, nagyon gyorsan áthalad rajta a táplálék (3-4 óra), emiatt képtelen megemészteni a növényi eredetű tápanyagokat, pl. növényi eredetű fehérjéket. A természetben kisemlősöket, kisebb madarakat, fiókákat, halakat, rovarokat, csigákat, férgeket esznek. Elvétve fogyasztanak lehullott gyümölcsöket és bogyókat.

A vadászgörény soha ne éhezzen 2-3 óránál tovább. Nagyon gyors az anyagcseréjük (kb. 4 óra alatt ürül ki a szervezetükből a bevitt eleség!), ezért a felnőtt állatot legalább naponta kétszer, míg a kölyköket, illetve a vemhes nőstényeket akár 5-ször is etessük és az etetések között is legyen előttük némi étel.

Etessük őket változatosan! Adjunk nekik kiskorukban minél többféle húst, így felnőttkorukban sem lesznek válogatósak. A tapasztalatok szerint, amit a görények fél éves korukig, mint eleséget megismernek, a későbbiekben is azt fogják szívesebben fogyasztani. Ráadásul a vadászgörények könnyen táplálékfüggővé válnak, és ezzel egyoldalú táplálásra kényszerítik a gazdit. Az egyoldalú táplálás a szervezet vitamin és ásványianyag egyensúlyának felborulását eredményezheti, amelynek következménye az elhízás, az anorexia, a vese- vagy májkárosodás, illetve egyéb betegségek. Ha ez a függőség már kialakult a görényben, türelemmel, lassan és fokozatosan, de átszoktathatók az új ízekre.

Sok állati eredetű fehérjére van szükségük (30-40%, kölyköknél 35-40%), sok zsírra (9-28%, optimális értéke a 18-20%), minél kevesebb rostanyagra (1.5% alatt). A vadászgörényeknek nincs szükségük szénhidrátra, amennyiben megfelelő mennyiségű fehérjét kapnak.

A szénhidrát átalakításának folyamata miatt a magas szénhidráttartalmú ételek rendszeres fogyasztása következtében az inzulint termelő sejtek megnagyobbodhatnak, inzulin túltermelést okozhatnak, ami a cukorbetegséghez hasonló betegséghez vezethet (insulinoma). Ez a probléma Amerikában igencsak általános, hazai felmérések a témában még nincsenek. A növényi eredetű tápanyagokat azok szénhidrát tartalma, illetve a nehéz emészthetőség miatt kerüljük. Ezek adása bélirritációt és vesekövet is okozhat.

Fontos, hogy nem jó bármilyen hús. Nem tarthatjuk az állatot csak "nyesedéken", vagy csak "csirkefejen", de ugyanígy "csak színhúson" sem. A prédaállat minden testrészét kell etetni, beleértve a belsőségeket is!
Ajánlott táplálékok a változatos étkezéshez:

Szárnyasok: Csirke, kacsa, liba, pulyka, fácán - nyersen, párolva, főzve, vagy sütve (fűszerek és zsír nélkül).

Emlősök: Nyúl, bárány, marha - párolva, főzve, vagy sütve (fűszerek és zsír nélkül). Nyersen ne adjuk.

Egyéb: Hal, szöcske, egyéb rovarok.

Élőállat: Egér (fiatal, "pattogós"), fiatal patkány, naposcsibe. Nem szükséges ezeket valóban élve adni, nem ezen van a hangsúly. A görények általában szeretik az egeret és hüllős boltokban, hüllőket is árusító kereskedésekben általában lehet kapni fagyasztva is.

Általános igazság, hogy minél inkább hasonlít a görényünknek adott étel ahhoz, amit a természetben talál, annál kisebbet tévedhetünk. Gondoljunk bele mit eszik, mit enne a szabadon és mit nem, és ezt figyelembe véve, okosan ettesük!

Házikoszt etetése nem ajánlott, egyrészt só és fűszertartalma miatt (a só nagyobb mennyiségben mérgező a számukra) másrészt mert túl-, vagy alultápláltsághoz vezethet (elhízás, anorexia) és aminosav ill. ásványianyag hiányt okozhat.

Ne adjunk görényünknek sok nyers halat, mert akadályozza a tiamin beépülését a szervezetbe.

Tojásfehérjét egyáltalán ne adjunk neki. Hetente maximum kétszer kaphat egy darab tojássárgáját nyersen vagy főzve. Ha nyersen adjuk, mindig mossuk meg a tojást, mielőtt felütjük. A legtöbb görény szívesen fogyasztja, persze vannak válogatós, ínyenc görik is, akik jobb szeretik egy kis mézzel keverve.
Száraztápok, cicakonzervek, kutyakonzervek

Amire figyelnünk kellene a tápok összetételénél: lehetőleg hús alapú fehérjét tartalmazzon, abból is min 32-38%, 20-22% zsírtartalma legyen, a hamutartalom (hamu = kalcium és foszfor) 7% alatt legyen (ellenkező esetben vesekő alakulhat ki), a rosttartalomnak pedig 3% alatt kellene lenni.

Csakis jó minőségű száraztápot vagy konzervet vegyünk (pl. Fernando FerretFood). A kutyatápok, és egyes macskatápok nem megfelelőek! Macskatápok közül is ajánlott a kölyökmacskák részére gyártott tápokat adni, mivel ezek közelebb állnak a vadászgörény tápanyagszükségletéhez!

A konzerv és alutasakos eledeleket csak és kizárólag utazásnál etessünk velük (amikor nincs idő, vagy hely arra, hogy nagyobb előkészítéssel kapjanak enni), és ha lehet csak ízesítésként keverjük az eledelükhöz. Ha megnézzük, a konzerv eledelek átlagosan 4!!!!%-ban tartalmaznak húst, a többi mind adalékanyag. Sok tápértéket nem képviselnek, bár a görények nagy részét nagyon könnyű rászoktatni, mert számukra ízletesek ezek az eledelek. Leszoktatni viszont nagyon nehéz őket, ezért tényleg ne ez legyen a fő táplálékuk.

A hús nem drágább, mint a konzerv. Elkészítése sem olyan bonyolult. Célszerű egyszerre nagyobb mennyiséget venni különböző húsokból, otthon ezeket hideg vízben megmosni, majd kisebb darabokra vágva műanyag dobozokba (pl. üres margarinos dobozok) tenni. A hús hosszabb ideig csak fagyasztóban áll el. A húst fagyaszthatjuk nyersen vagy főzve is. Kiengedés után forró vízzel leöntve, vagy lábosban, mikróban melegítve készíthetjük el kedvencüknek. A görények szeretik lével együtt enni a húst. Öntsünk a húshoz egy kis vizet, keverjük meg és máris tálalható a finomság!
Zöldségek, gyümölcsök

A görény obligát húsevő, vagyis nincs szüksége zöldségre és gyümölcsre. Ha nem eszi meg a zöldséget, gyümölcsöt, ne erőltessük. Ha a görény szereti és szívesen eszi, adhatunk neki időnként nasiként vagy jutalomfalatként.

Ne adjunk nekik nyers zöldséget (pl. nyers répát, krumplit, karfiolt) még ha úgy látjuk szívesen rágcsálják is ezeket. Nem tesz jót nekik. A paradicsom savas, ezért etetése nem ajánlott.

Soha ne adjunk a görénynek kukoricát és cukorborsót, mert ezek héja bélelzáródást okozhat! Egyes cicakonzervekben is találhatók kukoricaszemek, az ilyen konzerveket kerüljük, vagy legalábbis szedjük ki belőle a kukoricaszemeket.

Ne adjunk nekik citrusféléket (narancs, mandarin, kiwi, ananász, grapefruit, stb.) mivel gyomorfekélyt okozhatnak.

Általában szeretik a banánt, a dinnyét, a körtét, az édes almát (bár az alma is savas, ezért vigyázzunk vele).

Almát, körtét, szőlőt, uborkát csak a héj és magok eltávolítása után adjuk a vadászgörénynek, mivel ezek bélelzáródást okozhatnak.

Adhatunk még időnként, kis mennyiségben főtt répát, főtt krumplit.

A rizs olyan szénhidrátbomba, aminek a rendszeres etetése nem ajánlott!
Tejszíhab, csokoládé, édességek

Ne etessünk szénhidrátban gazdag táplálékot görényünkkel.

Sok görény szereti a tejszínhabot, ám bánjunk ezzel csínján. A tejszíhabban túl sok a szénhidrát (hiszen édesített, cukros), ezért csak ritkán, inkább jutalomfalatként adjunk neki.

A csokoládét és az édességeket is imádják, ám nagy mennyiségben ez sem tesz jót nekik. A görények nem tudnak fogat mosni és almát sem szoktak csokievés után majszolni, így a túlzott csokifogyasztás károsíthatja a fogakat vagy elhízáshoz vezethet, és ezek további egészségügyi problémákat okozhatnak.

Sose feledd, az, hogy a görény valamit szeret, nem jelenti azt, hogy az jó is neki!

Te vagy a gazdája, neked kell helyette is vigyáznod rá! A Te felelősséged, hogy mit adsz neki, és ha az esetleg bajt okoz. Nem éri meg kockáztatni görényed életét.
Vitaminok, táplálékkiegészítők

A táplálékhoz vitaminkiegészítőket adhatunk. A legegyszerűbb megoldás valamilyen macska vitamintabletta, mint pl. a Lavet multivitamin tabletta macskák részére, vagy a Gimpet vitamintabletták. Ezek többféle kiszerelésben és ízesítésben kaphatók. Adhatjuk magukban (egyes görények szívesen eszik) vagy az ételükbe keverve. (Két kiskanál között törjük porrá a tablettát vagy daráljuk le az egész dobozt mákdarálón.)

Léteznek kifejezetten görények részére gyártott vitaminok, mint pl. a FerreTone olaj (bár kevés helyen beszerezhető), valamint komplexebb energiabombák, mint pl. a Calo-Pet, vagy a FerretVite. Vitamintablettákból naponta fél tablettát célszerű adni nekik , Calo-petből pedig borsószemnyit. Mindig tartsuk szem előtt, hogy a görény mennyivel kisebb, mint azok a macskák, akiknek eredetileg kitalálták ezeket a vitaminokat.

Mennyit eszik a görény?
A napi táplálékfelvétel száraztáp esetén kb. 40-60 gramm, lédús táplálék esetén általában kb. 100-200 gramm, a táp energiatartalmától függően. Sose tekintsük ezeket az adatok etalonnak, egyes görik kevesebb, míg másoknak több lehet az igényük.

Mennyit iszik a görény?
A napi folyadékfelvétel körülbelül a szárazanyagfelvétel kétszerese, száraztápon tartott görényeknél elérheti a 100 ml-t is. Mindig legyen görink előtt friss víz. Különösen száraztáp adása esetén figyeljünk rá, hogy mindig legyen a vadászgörény előtt megfelelő mennyiségű innivaló.

Normál tejtermékeket ne nagyon adjunk a görényeknek, mivel laktózérzékenyek. Ha mindenáron szeretnénk nekik tejet adni, akkor adjunk laktózmenteset, vagy lehet kapni állatkereskedésekben kifejezetten kiscicák részére készített ún. cicatejet.
Étkezési szokások

A görényekre jellemző, hogy a tálkából kipakolják az ételt. Ez teljesen normális dolog, bár eleinte erősen zavaró tud lenni, hogy a frissen takarított ketrec fél perc alatt húslében úszik. Egyszerűen jobban esik nekik a sarokban, vagy valami védettebb helyen elfogyasztani a "zsákmányt". Az is természetes, mondhatni ösztönös náluk, hogy a tálkából kivett húsdarabot megrázzák és azután fogyasztják el. Ha fal, vagy valamilyen bútordarab mellett van a ketrec, célszerű ezek védelméről gondoskodni (pl. a ketrec mellé tenni egy farostlemezt). Egyébként takaros kis húsfoltok lesznek rajtuk...

A görények nagyon tiszta állatok, evés után szeretnek megtörölközni. Lehasalnak a ketrec aljára (ha szabadon esznek, akkor a padlóra) és előrekúszva szépen megtörlik a pofijukat. Ha a ketrecen kívül kaptak valami finomat, ami után úgy érzik, hogy törölközniük kell, előfordulhat, hogy a zokninkba, mamuszunkba, vagy elölhagyott ruhadarabunkban törlik tisztára a szájukat


Ápolás:
A vadászgörények, hasonlóan a macskákhoz, nagyon tiszta állatok. Sok időt töltenek a bundájuk tisztogatásával, de azért van pár dolog, amire ezen felül nekünk is oda kell figyelnünk.

Fürdetés:
Sokan azt gondolják, hogy a görényük szagát fürdetéssel el lehet tüntetni, vagy lecsökkenteni. Ez sajnos tévhit. Minél sűrűbben fürdetjük az állatokat, annál "szagosabbak" lesznek. Minden egyes alkalommal, amikor megfürdeted, a sampon megbontja a bőr zsírrétegét, erre a görény bőre pedig azzal reagál, hogy faggyút termel, hogy kompenzálja a bőr szárazságát. A faggyú az, amit a görények szagát okozza. Furcsának tűnik, de minél kevesebbet fürdeted a görényedet, annál jobb szaga lesz! Elég évente kétszer-háromszor fürdetni őket (pl. olyan séták után amikor nagyon koszosak, sárosak lettek). Ha tisztaságmániás vagy, akkor is maximum 3 havonta fürdesd az állatodat. Fürdéshez lehetőleg görények részére készült sampont használj. Ha ilyet nem tudsz beszerezni, akkor macskáknak készült sampont vegyél. Használj kézmeleg vizet és ügyelj arra, hogy a göri szemébe, fülébe ne kerüljön víz. A sampont jó alaposan öblítsd ki a bundájából. Fürdetést követően érdemes a görit egy nagyméretű törölközőben megdörgölni és egy újabb, száraz törülközővel bezárni a ketrecbe, vagy hordozóba. Nagyon gyorsan megszárad magától is a szőrük, ezért hajszárítóval történő szárításra nincs szükségük. A bezárásra azért van szükség, mert ahogy száradnak, szeretnek mindenbe és mindenhová odadörgölőzni.

Karomvágás
A lakásban tartott görénynek nincs lehetősége arra, hogy magától kopjon a karma, így időnként nekünk kell levágni azt. A mellső mancsokon lévő karmok gyorsabban nőnek, mint a hátsókon, így azokat sűrűbben kell vágni. A nem vágott karmok túl hosszúra nőnek, betöredeznek, könnyen beleakadhatnak valamibe és fájdalmas sebesülés szerezhető velük. Karomvágáshoz lehet kapni speciális karomvágó ollót az állatkereskedésekben, de sima körömvágó csipesz is megteszi. Görénytől függ, hogy egy, vagy többemberes munka lesz. Néhány görény annyira mélyen tud aludni, hogy alvás közben könnyedén le lehet vágni a karmait. Ha nem vagyunk ilyen szerencsések, vonjuk el görényünk figyelmét valamilyen csemegével (macskapasztával, vagy a hasukra cseppentett kevés Ferretone-nal, margarinnal, stb.) amíg mi a karmokat vágjuk. Vannak olyan görények, amelyek karomvágása "kétemberes" feladat. Kezdő görénytartóként forduljunk állatorvoshoz vagy kérjük tapasztaltabb görényesek segítségét.

Tartsuk fény felé a levágandó karmot, így látjuk, hogy meddig tart az erekkel teli, rózsaszínű rész és véletlenül sem vágunk bele! Ha véletlenül mégis belevágunk, ne essünk kétségbe, használjunk sebhintőport, vagy Betadint.

Milyen gyakran és ekkora részt vágjunk?
Ne vágjuk túl sűrűn és túl rövidre a karmokat! Ha túl gyakran (pl. hetente) vágjuk, akkor gyorsabban nőnek a karmok. Ha túl rövidre (pl. rózsaszín résztől 2-3 mm-t hagyunk csak) vágjuk, akkor nagy valószínűséggel görényünknek előbb-utóbb bokasűllyedése lesz! Nagyon rövidre vágott karmokkal ugyanis megváltozik a görény lábállása, a testtartása! Mindig csak egy kicsit csippentsünk le inkább a karmok végéből!

Fültisztítás:
Normál esetben nincs szükség a görényfül tisztítására. Néhány görénynek viszont elég nagy mennyiségű fülzsír termelődik a fülében és ezt érdemes eltávolítani. Egyrészt gátolja a hallásban is, másrészt pedig a sok fülzsír megfelelő táptalaj a fülatkáknak is. Amennyiben a görényünk sűrűn vakarja a fülét és rázza is mellé a fejét, akkor fülatkára gyanakodhatunk ennek egyéb jelei még: sötét, büdös fülzsír. Ebben az esetben érdemes rögtön hozzáértő állatorvossal konzultálni, aki megfelelő szert tud javasolni az atkák eltávolítására, illetve későbbi megelőzésére.

A sima fültisztításra (amikor nincsenek fülatkák) érdemes puha, vatta fülpucoló pálcikát használni. Ne használjunk száraz pálcikát, mert az irritálni fogja a görényünk fülét nedvesítsük mindig be a pálcikát fültisztító folyadékkal (görények vagy macskák részére készített készítményt használjunk). Arra figyeljünk oda, hogy csak a külső hallójáratokat tisztítsuk, SOHA ne nyúljunk mélyebbre, mert esetleg megsérthetjük a belső részt, és több kárt okozunk, mint hasznot. Ha mélyebben is ki kell pucolni a görény fülét, azt minden esetben bízzuk hozzáértő állatorvosra.

Néhány görény a kezdeti ellenkezés után beletörődve fogadja a fülpucolást, de a legtöbb görény élénken ellenkezik. Ilyenkor (amennyiben nincs segítőtársunk), az egyik kezünkkel ragadjuk meg a tarkóbőrénél fogva (ilyenkor általában teljesen mozdulatlanná merevednek, illetve nem tudnak visszaharapni) és a másik kezünkkel pedig pucoljuk ki a fülét. A végén mindig dicsérjük meg és adjunk neki jutalmat is, amiért nyugodtan tűrte a kellemetlenségeket.

Egy talán fura, de hasznos tipp több göris gazdiknak

Akik több görit tartanak együtt, megfigyelhetik, hogy a görik időnként tisztogatják, nyalogatják egymás fülét. Göriknél ez a szeretet és gondoskodás jele, hasonló a majmok kurkászásához. A görik egymás közti fülpucolására rásegíthetünk, ha egy-két csepp olívaolajat cseppentünk az egyik göri fülébe és megmutatjuk a másiknak. Meg fogjuk látni, hogy tisztára nyalogatják! (Ezen kívül az extra szűz vagy a normál olívaolaj, de nem a sansa olaj! értékes dolgokat tartalmaz, jót tesz a görik szőrének, bőrének is.)
Vedlés

A vadászgörények normál esetben évente kétszer vedlenek, tavasszal és ősszel. A tavaszi vedlés látványosabb, mert akkor a sűrűbb, dúsabb téli bundájukat vetik le. Ilyenkor nagyon sokat vakaróznak, szinte megállás nélkül. Segíthetünk nekik a bundaváltásban, ha vedlési időszakban kefével, sűrű fogú fésűvel kiszedjük az elhalt szőröket. Érdemes ilyenkor szőroldó pasztát is adni nekik. Macskák részére készült szőroldó kapható állatkereskedésekben és szinte minden görény szereti. A paszta segít feloldani a belekbe került szőrt, így az a későbbiekben nem okozhat problémát.

Ivartalanítást követően, valamint ellés előtt is tapasztalhatunk vedlést (néhány nőstény szinte kopaszra vedlik ilyenkor, hogy "kibélelje" az ellőládát).

Veszélyek a lakásban:

A vadászgörények nagyon könnyen bajba tudnak kerülni. Imádnak mindent felfedezni, mindenhová bebújni, mindent megkóstolni, megtépni, ellopni, fel és magukra borítani. Nekünk gazdiknak a felelősségünk, hogy a lakást átrendezzük és úgymond "görénybiztossá" tegyük.

Először pár szót általánosságban, majd részletesen végigmegyünk a lakás különböző részein úgy, hogy mi lehet számukra veszélyes.

Mielőtt hazavinnénk új görényünket (ez arra is vonatkozik, ha új görényt veszünk a már meglévő mellé) érdemes átnézni az egész lakást. Van-e olyan rés, lyuk, ahol ki tud szökni a lakásból, házból, vagy ahová be tud szorulni. Az összes törékeny és számunkra fontos, féltett dolgot tegyük el olyan helyre, ahol a görik nem férhetnek hozzá. A virágokat, az akváriummal, terráriummal, kalitkával együtt költöztessük el a görények által nem elérhető helyre. Arra is ügyeljünk, hogy az elpakolt virág levelei, szirmai ne hulljanak olyan helyre ahol a görény hozzáférhet. Sok szobanövény mérgező és a görik megkóstolhatják a fölre hullott növényi részeket! A tisztító- és mosószereket, valamint minden mérgező vegyszert, gyógyszert és festéket zárjunk el! Figyelem! A görények ki tudják nyitni a konyhaszekrény ajatját, lehet, hogy nem elég szekrénybe tenni, de gyerekzárat is be kell szerezni!

Bár nem jellemző (mivel a görények nem rágcsálók), egyes görények szeretik akkurátusan végigellenőrizni, megrágni a vezetékeket, ezért amennyiben lehet, tegyük a vezetékeket zárt kábelcsatornába. Azért is jobb a kábelcsatorna, mert így nem tudnak belegabalyodni és ott vergőgve, szabadulni próbálva a kábeleket megrágni.

Nappali, háló és egyéb használatos szobák
Ha görényeink felügyelet nélkül vannak szabadon a lakásban, az ablakok legyenek zárva. Az, hogy egy görény még nem mászott fel az ablakba, nem jelenti azt, hogy sosem fog! Fokozottan ügyeljünk arra, hogy ne tudjanak feljutni a nyitott ablakhoz! Sajnos sok görény pusztult el úgy, hogy kiesett vagy kiugrott a nyitott ablakon, erkélyen. Főleg a kisebb termetű, akrobatikusabb nőstények profik a függönyön való közlekedésben, így a "nyitva van az ablak, de ráhúztam a függönyt" megoldás sem biztonságos. A szúnyogháló sem jelent akadályt számukra. Ha nagyon akarják, ki tudják tépni!

A bútoroknál is oda kell figyelni. Vigyázzunk, amikor bármilyen karosszékbe, fotelba, hintaszékbe beleülünk, nincs-e alatta, benne egy alvó görény! Ugyanígy arra is figyeljünk oda, amikor ledőlünk az ágyra pihenni. Sok görény imád az ágytakaró alatt aludni.

Ha esetleg kandalló van a lakásban, használata fokozott figyelmet igényel. Célszerű és a legbiztonságosabb rácsot szerelni elé. Ezzel nemcsak az égéses baleseteket, de a hamuban való hempergést és a kürtőbe való felmászást is meg tudjuk akadályozni.

Előszoba
Amikor kinyitjuk a bejárati ajtót figyeljünk arra, nehogy görényünk kisurranjon a lábunk mellett! A görények nagyon gyorsan és halkan tudnak közlekedni, észre sem vesszük és már kint is vannak!

Ne feledkezzünk meg a bejárati ajtón levő macskaajtóról: ezen át is meg tud szökni görényünk. Ugyanígy ellenőrizzük, hogy görényünk kifér-e az ajtón levő postaláda résen. Ha igen, zárjuk el ezt a nyílást.

Fürdőszoba - mosókonyha
A kád mindig legyen üres. Sok görény fulladt már bele vízzel teli fürdőkádba, mert úszni ugyan tudnak, de egy idő után elfáradnak és nem tudnak kimászni a sima kádfalon!

A mosógépet mindig nézd át, mielőtt elindítod! A görények szeretnek bemászni a szennyes ruhák közé. Ha a program indulásakor a görény a mosógépben marad, nem fogja túlélni a mosást.

Érdemes minden olyan tárgyat elzárva tartani, amiben a göri kárt tehet, vagy amit összetörve, lenyelve, megrágva (pl. parfümösüveg, szappan, szivacs, testápoló, hajkefe, fogkefe, fogkrém, egyéb tisztító és szépítőszerek) a görénynek kárt okozhat. Egyes esetekben egyszerűbb megoldás lehet, ha a görényt nem engedjük be a fürdőszobába.

Sok helyen van túlfolyó a fürdőszobában. Ennek a rácsát is rögzítsük, különben a göri fel fogja nyitni és halászni fog a zavarosban, rosszabb esetben pedig akár eltűnik a túlfolyó csöveiben!

A wc fedelét tartsuk mindig zárva, a nyitott wc-tető érdekelni fogja a görényt és belemászhat, illetve megkóstolhatja a belelógatott wc-frissítőt. A wc-kefe szinte minden görényt magához csábít, ha nem akarjuk, hogy magával cipelje mindenhová, akkor ne engedjük a közelébe (már csak higiéniás szempontból se.)

Konyha
Szinte minden görényt ellenállhatatlanul vonz a konyhai szemeteskuka. Életcéljuk ebbe belemászni és a tartalmát kipakolni. Próbáljunk jól zárható, a görény által nem kinyitható szemetest használni. Megoldható úgy is, hogy az egyik konyhaszekrényajtó belső oldalára rögzítjük fel a szemetest.

Érdemes a fiókokat, ajtókat is zárhatóvá tenni, mert mind-mind izgalmas kipakolni, felborogatni, eldugni való dolgokat rejtenek a görik számára! Az ajtók elé tolt súlyosabb tárgyak csak kis időre oldják meg a problémát. A görények kitartóan fognak azon dolgozni, hogy eltolják a bejutást akadályozó tárgyat! Egy erős mágnes-zár vagy gyerekzár jelent csak tényleges megoldást.

Sok görény be tud menni a hűtő, a sütő mögé, ezeket is zárjuk el, amennyiben lehetséges! Arra is figyeljünk oda, hogy a sütőt, tűzhelyet ne érjék el. A forró vas megégetheti a talpukat, illetve magukra boríthatják a fövő ételt és leforrázhatják magukat.

Amennyiben zöldséget tárolunk a konyhában, azokat is jól zárjuk el, mert jó játéklehetőség a görények számára, hogy a krumplikat, répákat, hagymákat ellopják, majd a lakás különböző részein eldugják. Mi már csak a rothadó zöldségek illatára fogunk felfigyelni.... Nagyobb baj az, hogy az ellopott héjas és nyers dolgokat megrágva gyomorrontásuk vagy akár bélelzáródásuk is lehet! Jobb a zöldségeket is görénybiztos helyre tenni.

Kamra
Ide lehetőség szerint ne engedjük be a görényeket. Amennyiben itt tároljuk a vegyszereket tisztítószereket, tegyük ezeket a görény számára elérhetetlen helyre, hogy a véletlenül beszökő görinek se essen baja. Azt se felejtsük el, hogy a görényeknek nagyon jó kombináló készségük van, így a polcokhoz támasztott tárgyakon keresztül nagyon gyorsan fel tudnak jutni és belekóstolni a nem nekik való dolgokba!

100 %-san sosem lehet egy lakás görénybiztos. Új görény érkezhet, akinek akrobatikusabb képességei lehetnek, mint a másik görényünknek, illetve a saját görijeink is fejlődhetnek, ügyesedhetnek. Természetesen minden dolgot nem tudunk itt felsorolni, ezért érdemes bizonyos időközönként újra és újra átnézni a lakást.

Szökésveszély:
Mire vigyázzunk, ha azt szeretnénk, hogy görink sokáig mellettünk legyen?

Napjainkban sajnos egyre több háziállat, köztük sok vadászgörény, tűnik el, válik kóborrá. Mindezért szinte kivétel nélkül a gazdák felelőtlensége, vagy legalábbis tudatlansága és tapasztalatlansága okolható. Ha azt szeretnénk, hogy kedvencünk mellettünk élje le életét, görénygazdiként tisztában kell lennünk néhány alapelvvel és jó tanáccsal.

Először is le kell szögezni, hogy olyan, mint teljesen és tökélesen görénybiztos hely nem létezik. A vadászgörény egy fürge, leleményes, fáradhatatlan és akaratos állat, tele felfedezési kedvvel és kalandvággyal. Éppen ezért kis kedvencünk, ha épp nincs a ketrecében, folyamatos felügyeletet igényel. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a ketrec, kennel biztonságosságáról nem kellene rendszeresen meggyőződnünk. A görények nagyon okos állatok, képesek kiszabadulni a ketrecből is!

Kitartó munkával, lábbal, szájjal képesek kinyitni a zárat, hegyes karmaikkal, fogaikkal kiharapni, vagy akár kiásni magukat a biztonságosnak hitt ketrecből vagy kennelből. A görények kiváló ásók, viszonylag gyorsan, akár egyméteres mélységbe is leássák magukat! Ha kertben épített kennelben tartjuk őket, gondoskodni kell arról, hogy alul se tudják kiásni magukat. Akár betonnal, akár más anyaggal alapozzuk a kennelt, fontos, hogy 20 cm-nél vastagabb földréteg ne kerüljön rá, mert az alagút amit a görik ásnak rájuk is omolhat!

Az, hogy korábban nem mászott fel egy göri a függönyön, eddig nem érdekelte őt az erkély világa, valamint hidegen hagyta a nyitott ablak, vagy ajtó, nem kaparta a szúnyoghálót, nem jelent semmilyen garanciát a jövőre nézve. Szintén nem lehetünk nyugodtak, ha úgy gondoljuk, görényünk nem kóbor típus, mert "eddig sosem ment ki a kertből", vagy "korábban mindig viszajött".

Mindig történhet valami, ami miatt görényünknek eszébe jut megvizsgálni a korábban őt hidegen hagyó ablakot, kilyuggatni a szúnyoghálót, kimenni a kapun, vagyis meglógni. Különösen igaz ez az ivaros állatokra. Még a korábban nyugodt görényeket is hajtják ilyenkor a hormonok, hogy párt találjanak maguknak, így ilyenkor ők is szökősebbek!

A görények megszökhetnek séta közben is. A nem vadászgörények részére készített vagy nem jól beállított hámból könnyen kiügyeskedhetik magukat. Ugyanez igaz a tépőzáras- illetve "hálós" hámokra is, így ezek használata is kerülendő. Vegyünk jó minőségű, direkt vadászgörényeknek készült hámot (pl. Hagen, Karlie) és ügyeljünk a hám beállítására is.

Sajnos, ha kis kedvencünk elkóborol, akkor bármennyire is szeretne, már nemigen talál hozzánk vissza. Az utcára került állatokra nagyon sok veszély leselkedik, ezért ha még hazatalálna sem valószínű, hogy az elkóborolt göri hazajut! Nagyvárosokban az autók, kóbor, vagy póráz nélküli kutyák, illetve kóbor macskák jelentenek számukra életveszélyt.

Ha nagyon nagy szerencsénk van, elkóborolt görényünket megtalálja és hazaviszi valaki és meg is hirdeti, hogy a göri visszakerülhessen a gazdijához. A gazdihoz való visszakerülésben jelent nagy segítséget, ha a görény hámján egy címtartó-kapszulában benne van saját nevünk, címünk, telefonszámunk vagy ugyanezen adatokkal egy kis medált csináltatunk és azt a hámra erősítjük. Ilyen kis kapszulát állatkereskedésekben, medált pedig gravírozóműhelyekben készítethetünk.

Hasznos lehet kedvencünk chipezése is, hiszen a talált állat a mikrochip száma alapján általában azonosítható. A chipet kérésünkre az állatorvos ülteti be a görény bőre alá. Minden chiphez tartozik egy azonosító szám, ez egy vonalkódos matrica formájában bekerül a görény oltási könyvébe. Ilyen chipre van akkor is szükség ha görinkkel külföldre szeretnénk utazni, hiszen az útlevél igénylésének és kiállításának feltétele az állat chippel való ellátása.

A görények hihetetlenül ügyes, kíváncsi és makacs kis állatok, ebből kifolyólag nagy szabadulóművészek. Sose feledkezzünk meg erről, amikor ketrecet veszünk, kennelt építünk, és amikor görénybiztossá tesszük a szobát vagy lakást. Ha szeretjük "gyerekünk", az ő érdekében ne adjunk neki lehetőséget a szökésre. Egyszerűbb a szökést megelőzni, mint az megszökött, elveszett, elkóborolt görényt épségben megtalálni�

Játék:
A vadászgörények roppant játékos állatok. Képesek bármivel, illetve bárkivel eljátszani hosszú órákon keresztül.

Érdemes játék gyanánt beszerezni a következő dolgokat (ez a lista természetesen tetszőlegesen növelhető):

* labdák: ping-pong labda, teniszlabda, kisebb-nagyobb gumilabdák
* kutyák-macskák számára készített csipogó játékok (elsősorban emészthető gumiból, mert egyes görik szeretik ezeket megenni)
* csövek: barkácsáruházakban és állatkereskedésekben kapható műanyag csövek
* kartondobozok: a görik szeretnek kartondobozokban bújócskázni, kuckózni. Vágjunk a dobozra 1-2 nyílást, esetleg tegyünk be egy puha rongyot
* műanyag üdítőitalos palack
* üres wc-papír guriga (csak felügyelettel, mert a kisebb görények feje beleszorulhat)
* plüssállatok (szedjük le róluk a szemet, orrot, bajszot, nehogy véletlenül lenyelve ezekez bajt okozzanak!)
* reklámszatyrok (vágjuk le a fülüket és lyukasszuk ki a sarkokat, nehogy belegabalyodjanak és megfulladjanak)
* leselejtezett cipő, papucs, zokni

Nekik adott játékok hiányában (néha ezek mellett is) természetesen elszórakoztatják magukat saját maguk által szerzett játékokkal is pl. konyhából zsákmányolt krumpli, alma, vagy éppen a gazdi elölhagyott táskája, féltett dolgai, avagy a wc-kefe és társai. Inkább adjunk nekik mi játékokat.

Nagyon fontos követelmény a játékokkal szemben: a görény ne tudja szétrágni, lenyelni (vagy ha igen, akkor legyen emészthető), ne tudjon beleszorulni (sokkot kaphat), ne tudjon belgabalyodni, ne tudja megvágni, megszúrni magát vele.

Jó játékok számukra a sípoló, csipogó játékok, melyek a vadászösztönükre építve izgatják őket. Ezeket a játékokat érdemes újra és újra beszerezni, mert a legtöbb görény előbb-utóbb megszabadítja eme játékokat a csipogó-sípoló résztől, és enélkül már érdektelen a számukra. De igaz az is, hogy érdemes a játékokat időnként elvenni tőlük, majd később visszaadni, hogy mindig legyen számukra újdonság.

Nagyon szeretnek csövekben is futkározi, bújócskázni. Barkácsboltokban kaphatóak különféle hajlítható csövek (pl. légkondicionálóhoz, szagelszívóhoz valók). Amennyiben nem tudunk ilyenre pénzt áldozni, akkor műanyag 1,5-2 literes palackokat is össze lehet ragasztani (természetesen levágva a tetejét és az alját). Ezeket a csöveket lehet dobozokhoz is rögzíteni, így még érdekesebbek a görik számára. Ezt a felsorolást még órákig lehetne folytatni, de előbb-utóbb mindenki úgyis rájön, hogy mi tetszik a görijének és akár megveheti, akár el is készítheti nekik.

Felnőtté válás:
Minden vadászgörény életében eljön az az idő, amikor felnőtté válik. Ez általában 6-8 hónapos korban következik be, de akár 6 hónapos kor előtt is megtörténhet! Az ivarérés időpontját nagymértékben befolyásolják a fényviszonyok és a hőmérséklet, így például lakásban tartott görények hamarabb válhatnak ivaréretté.

Az ivarérettség nem jelent tenyészérettséget! Ivarérettnek nevezhető a vadászgörény attól az életkortól, amelytől folyamatosan életképes ivarsejteket termel. Tenyészérett a görény, ha tenyésztésbe vehető, szaporítható anélkül, hogy későbbi fejlődése károsodást szenvedne.
Hímek

A hímeknél az ivarérés első jele a herék leszállása. Az ivarérés után két állapot váltakozik: szezonban levő, ill. szezonon kívüli ivaros állapot. Amikor a vadászgörény szezonban van, megnövekszik a heréje, ivarosan aktív viselkedést mutat.

Az ivaros hím jellemzői:

* jelölgetés: a hím minden tereptárgyat megjelöl. Miközben elmegy valami mellett, hozzádörgölőzik, felemeli egyik hátsó lábát és nemi szervét odanyomja. A jelölő mozdulattal egy kis nedves foltot vagy nagyobbacska tócsát is maga után hagy.
* erős szag: Az ivaros hím általában igen erős ivaros szagot áraszt magából, emiatt lakásban tartása nem ajánlott. Egyes ivaros hímek gyengébb szagot árasztanak, mint mások, így egyes hím görények akár lakásban is tarthatók, de nem kiszámítható, kinek mennyire lesz erős szaga. A kellemetlen ivaros szag ivartalanítással teljes mértékben megszűntethető. Ne számítsunk azonban azonnali csodára, kell pár hét mire hímünk jobb szagú lesz.
* tüzelő nőstényekkel szemben domináns viselkedés: a hím élénk érdeklődést mutat a nőstény iránt: elkapja a grabancnál fogva és megpróbál rámászni
* agresszivitás: egy ivaros hím emberekkel szemben is agresszívebben viselkedhet

A hím szezonon kívüli állapotban mutathat néhány szezonális jelleget, de a herék összébb húzódnak, és ha ilyenkor pároztatjuk (ha hajlandó rá), kevesebb esélye van a kölykök születésének.

Minden ivaros hímnek évente legalább pár hétre szükséges szezonon kívüli állapotba kerülnie, hogy szervezete pihenhessen.
Nőstények

A nőstényeknél a tüzelés kezdete jelzi az ivarérést. Tüzeléskor a péra fokozatosan megduzzad és váladékozik. Hogy néz ez ki a gyakorlatban? Amikor nőstényünk nem tüzel, semmit sem látunk a farka alatt. Tüzeléskor azonban egy pici csupasz rószaszín kis dudor látható, ez pár nap alatt fokozatosan megduzzad, görényenként változó, hogy mekkorára. Van akinél a maximális péraméret egy cukorborsó, van akinél egy kisebb meggy nagyságú. Görényünk szaga picit erősebb lesz és azt vesszük észre, hogy húzza a fenekét a földön és kis foltokat hagy maga után. A folt nem pisi, hanem a pérából származó váladék. A tüzelés elmúltával a péra összemegy, a váladékozás megszűnik.

A vadászgörényeknél a tüzelés általában nem múlik el magától, gyakran túltüzelésben folytatódik. A túltüzelés komoly veszélyt jelenthet görink egészségére, és akár a görény életébe is kerülhet!


Séta:
Szinte minden laikus, illetve leendő görénytulajdonos első kérdései közé tartozik: lehet-e, kell-e sétálni velük? A válasz: igen, lehet sétáltatni őket. Nem kell, de a séta mind a görény, mind pedig a gazdi számára élvezetes lehet!

Természetesen a göriket is szoktatni kell a sétához, ugyanúgy, ahogy egy kiskutyát is kellene. Eleinte valószínűleg nem fog lelkesen rohangálni, hanem a földhöz lapulva, üvegmosó farokkal fog kúszni vagy egy helyben szimatolni vagy két lábra állva lábunkba kapaszkodik és könyörög, hogy vegyél fel, védj meg. (Ilyenkor vegyük fel!!!)

Pár alkalom után a görények többsége már szereti a sétát. Persze minden görény más és más. Van, akit szinte alig lehet hazavonszolni és olyan is, aki inkább a gazdi biztonságos nyakából vagy öléből szereti szemléli a kinti világot. Általánosságban elmondható, hogy a hímek talán jobban szeretnek sétálni, mint a nőstények. Ha ivaros állatunk van, ez a séta utáni vágy még fokozottabb lehet. Ilyenkor még aktívabbak, mert hajtja őket az ösztön, hogy párt találjanak. Figyeljünk rájuk nagyon, nehogy bármilyen lehetőségük adódjon a szökésre (pl. nyíló ajtón, ablakon, szellőzőnyíláson, stb. keresztül) ugyanis kevés esélye lesz, hogy megtaláljuk őket.
Előkészületek

Mielőtt sétálni viszed a görényedet, feltétlenül legyen beoltva minden fertőző betegség ellen és természetesen veszettség ellen is. Figyelem! A legutolsó oltást (ez a veszettség elleni oltás) követően egy hétig még ne vidd ki a görit! Ne légy türelmetlen, bőven lesz még lehetőséged sétálni menni kis kedvenceddel, még meg is fogod unni.

Az oltásokon kívül gondoskodni kell az élősködők elleni védelemről is! Kezeld le göridet macskák részére készült kullancs- és bolhairtó szerrel (pl. Frontline csepp) Ezeket egy nappal a séta előtt kell a göri nyakára cseppenteni és gyengéden a bőrbe dörzsölni. Kapható ultrahangos kullancs és bolhariasztó is. Ezt a görény hámjára kell erősíteni. Hosszú távon olcsóbb megoldás, mint a cseppek, mert azok csak egy hónapig védik az állatot, míg az ultrahangos riasztó egy évig jó.

Ne használjunk bolhanyakörvet, bolhaport és más, kutyáknak való készítményt sem! A görény nem kutya, ami jó a kutyának nem jó a görénynek.

A sétához szükség van még hámra és pórázra. Ma már kaphatóak kifejezetten görények számára kifejlesztett H-hámok, célszerű ezeket megvenni (pl. Haegen, Karlie). Ezek a hámok a görény nyakát és bordáit fogják közre, és ha megfelelően be vannak állítva, akkor nem tud kibújni belőlük. Sose próbálkozz sima nyakörvvel, mert ha túl szoros, fulladni fog benne a görényed, ha meg laza, akkor simán kihúzza belőle a fejét.

Létezik még a forgalomban úgynevezett hurkos hám is. Néhány görénynél ez is jól használható, de a legtöbb simán ki tud belőle bújni, így számukra nem biztonságos. Ha lehet, akkor inkább a H-hámot használjuk.

A hámhoz minden esetben adnak pórázt is, ami az első időkben megfelelő, ám később rá fogsz jönni, hogy rövid és nem tudod vele jól kontrollálni a görényed. Ezért érdemes beszerezni felcsévézhető kutyapórázt (pl. Flexi póráz). Ez is több méretben kapható. Kisebb nősténynél megfelel a legkisebb méretű, míg hímnél akár a második méretű pórázra is szükség lehet.

A Haegen hámhoz általában adnak egy pici csengőt is ráerősítve a hámra. Ez számodra azért jó, mert mindig tudod, hogy merre jár görényed, de a göriket gyakran idegesíti. Figyeld meg, és ha nagyon zavarja, akkor szereld le a hámról.

A hám méretbeállítását minden séta előtt ellenőrizzük. Görényed/görényeid fogyhatnak, hízhatnak, így lehet, hogy ami pár hete még jó hámméret volt, abból most simán kibújik vagy túl szoros lesz neki. Általános szabály, hogy egy ujjad férjen be a hám és a göri teste közé.
Kinti séta

Ha már mindent beszereztél, és az oltásokon, élősködők elleni kezelésen is túl vagytok, akkor irány a kinti világ!

Fokozatosan szoktasd a sétához, először negyed órára vidd ki, aztán fokozatosan növeld a séta idejét. Rá fogsz jönni, hogy mikor unja meg. Olyankor vagy ő maga heveredik le, vagy pedig felkéredzkedik rád, és úgy alszik el.

Első alkalommal érdemesebb egy csendes, békés, ember és kutyamentes zöld, fás, bokros területet választani. A görényednek így is nagy újdonság lesz a kinti világ, nem kell ezt még tetézni kíváncsi emberekkel és izgága kutyákkal.

Az első séták során teljesen természetes, hogy a göri a földhöz lapulva kúszik, szimatol és a farka üvegmosó kefére emlékeztet. Ha nem érzi magát biztonságban, fel fog kéredzkedni a kezedbe. Két lábra áll és átöleli a lábadat, vagy ha leguggolsz hozzá, akkor az öledbe mászik. Ilyenkor mindig vedd fel és nyugtasd meg! Érezze, hogy te vigyázol rá. Légy türelmes, ne akard letenni a földre, ha ő nem akarja. Lehet, hogy az első séta alkalmával végig a karjai

Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?



Emi [ 2013-12-20 08:12 ]

sziasztok
a barátom allergiás lett a görinkre, befullad beduzzad mindene, viszkető kiütések keletkeznek rajta ? az orvos azt mondta lehet azért mert most lett ivarérett, és mivel itt a tél is vedlik ...
esetleg ha ivartalanítanánk megoldás lenne , és velünk maradhatna Szotyi ?



Hajni [ 2013-09-29 22:00 ]

szia Kinga,
ha a görid harap, akkor minden valószínűség szerint nem tenyésztőtől vásároltad, hiszen minden tenyésztő már kézhez, - és alomra szoktatva adja el a kicsiket. Ahogy fent olvastad, a harapásnak több oka is lehet ( éhes a göri, vagy játszani szeretne veled és így hívja fel magára a figyelmed, stb. vagy egyszerűen csak bizalmatlan még veled szemben és nevelésre szorul. Ebben az utóbbi esetben mindenképpen türelmesnek kell lenned vele és kialakítani a bizalmat kettőtök között. Legyen sokat kézben, simogasd, érezze, hogy szereted, ha máshogy nem megy, eleinte adj neki vitaminpasztát is közben ( akkor egyébként is azt csinálhatsz vele, amit akarsz.. ). Ha nem hagyja abba a harapást, fogd meg a grabancánál és rázd meg, közben mondd, hogy "nem!", a lényeg, hogy jelezd, hogy rosszat tett, de ne felejts el "kibékülni' se vele utána. A görény előélete és a felkészültséged ismerete nélkül nehéz pontosan megmondani, mi használna, de ha nem megy, - az érdi Bajnok Kennel-nél van ingyenes gazdiképzés, javaslom, hogy keresd fel Rékát, a görivel együtt és ő biztosan segít.
Üdv



Kinga [ 2013-09-28 15:58 ]

hello!
valaki segítsen hogy szoktassam le az 5 honapos görimet az általa nagyon kedvelt harapásról



l.klau [ 2012-01-28 14:50 ]

A görény sötétedéskor és halynalban éber!



l.klau [ 2012-01-28 14:49 ]

nekem lessz görényem!sok mindent tudok róluk és sajátkezűleg lessz ketrece!



Hella [ 2011-12-07 16:45 ]

Álmos!

Nincsen az ég világon semmi baja, ugyan mi a istent kezdene magával egész nap?
Alszik....

Ne variáld túl a dolgokat....



Balog Patricia [ 2011-10-26 21:03 ]

Valaki segítsen légyszi!! Mi van akkor ha q görim sokat alszik??? Fiu görim van!!! Köszi a válsszt elöre is!!



Tücsyke [ 2011-05-24 23:24 ]

Nagyon jó a cikk nagyon sokat megtudtam belőle!nekem most lesz az első görényem!



Cintia [ 2011-04-11 19:28 ]

hello!
szerintem hasznos tudnivalók vannak ezen az oldalon de a görény nem büdi szerintem amugy lehet hogy nekem is lesz mert egy ismerősömnek van és nagyon cuki meg jól is van tartva és nagyon kedves meg egyáltalán nem harap mert be van tanitva!!!



Selly [ 2010-04-11 12:12 ]

ha nem tudnád karoly laszlo a görény nem olyan büdös csak ha használja a bűzmirigyét és a görény mellet képzeld el hogy lehet aludni.
ÉS NEM BÜDÖS!!!!!!!!!!!!



Fekete Éva [ 2009-10-21 11:56 ]

Sziasztok!

Gaba,Kriszta és Bea;Gratulálok a cikkhez!Csak most fedeztem fel,és örömmel tapasztalom hogy részletes,pontos és nagyon hasznos információkat tartalmaz!!!
Remélem jól vannak a \\\"rosszaságaitok\\\":)
Olvastam kedves László hozzászólását..valószínűleg ő is azok közé tartozik akinek soha az életbe nem kellett volna görényt választania,nyilván nem foglalkozik vele!!
Nekem 2 is van,amíg tisztán vannak tartva NEM büdösek!! :@



Dzsánni [ 2009-10-19 19:57 ]

Szeva, lenne egy két ellenérvem..... Mondjuk az én görénykém csodával, és nem tudom milyen törvényeket megcáfolva... de nem büdös... lehet h igaz szemét vagyok vele és megfürdetem rendszeresen, és amilyen mocsok állatszeretö vagyok még tisztitom is a ketrecet -.-" ....szerintem egy görény akkor büdös h ha nem foglalkoznak vele....

"Szaga
A görénynek valóban van szaga, ám ez korántsem olyan vészes, mint ahogy a köztudatban él."

Talán ezt az egy pontot nem olvastad el....



karoly laszlo [ 2009-06-03 01:33 ]

hogyan irhattok le olyan hulyeseget hogy a goreny nem budos? eleve ez a neve, szerintetek az a goreny, amelyikmellett nem lehet aludni, nem budos?
Jo lenne ha nematvernetek az embereket, hanem leirnatoka valosagot, a goreny igenis budos, es nagyon. egy honapos szobaban tartas csakannakjavasolt, akiszeretia disznoszagot.
erre felkene hivni az memberek figyelmet, es nem atverni oket!



károlya lászló [ 2009-06-03 01:30 ]

Hogy írhattok le ilyen hülyeséget, h a görény nem büdös???? Eleve, ez a neve! Szerintetek, az a görény, amely mellett nem lehet aludni a szobában, nem büdös? Akármennyire is van tisztán tartva a görény, igenis büdös, és ezt jó lenne, ha kiemelnétek. Mert ha nem hiszitek el, akkor én mutatok nektek szobát, ahol a görény legalább eg yhónapg volt tartva, és nem lehet megmaradni.
jó lenne, ha errül nem lebezsélnétek az embereket átverve őket, hanem kiemelnétek ezt a tulajdonságát a görénynek.







Hírek
Kerti tavi AKCIÓ!

Szezonkezdő kerti tavi akció! Tavi halak, növények, felszerelési cikkek teljes választéka -10% óriási akcióban.




Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!