Bejelentés


Egy cseppnyi természet! Szolnok legnagyobb díszállatkereskedése









Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Szavazás




Édesvízi halak csoportjai

(A téma fóruma a lap alján)


Az első akváriumom.

Amit az akváriumról tudni kell de még nem merted megkérdezni.

Az akvárium építése és berendezése.

Az akvárium gondozása, esetleges problémák megoldása.

Az édesvízi halak csoportjai.


Kalászhalfélék

- Az egész földön elszórtan élõ és megtalálható halak. Tengeri és édesvízi halak egyaránt tartoznak ide, de akváriumban csak néhány fajt tartunk. Ezek kedvelt, karcsú, hosszú testû halak, két fejlett hátúszóval. A második hátúszó nagyobb, egyes fajoknál megnyúlt vagy osztott sugarú. Szeretik a középkemény, kemény, kristálytiszta és oxigéndús vizet, mely enyhén lúgos. Tartásukhoz a 22-24 fokos hõmérséklet tökéletesen megfelel, ezen a hõmérsékleten tenyészthetõk is. Minden élõ eleséget szívesen fogyasztanak, és gyorsan fejlõdnek. Teljes kifejezettségük elõtt már ivarérettek, és társas akváriumban is sokszor ívni kezdenek.

Az ívásuk több napig tart, és természetesen az ikrák kelése között is több nap van. A kelési idõ 8-10 nap, és ekkor az ikraburkot már teljesen fejlett ivadékok hagyják el, melyek azonnal, esetleg néhány óra multával eleségkeresésre indulnak. Ajánlatos ilyenkor a vízszint csökkentése 8-10 cm-re és erõs porlasztás, hogy a planktoneleség állandó áramlásban legyen.

A nagyobb egyedeket idõnként ki kell válogatni, hogy fejlõdésükhöz megfelelõ méretû táplálékot adhassunk nekik.


Labirintkopoltyús halak

- E halcsalád jellemzõ tulajdonsága, hogy a kopoltyúkon keresztül történõ légzéssel oxigénszükségletüknek csak szerény hányadát képesek kielégíteni. Hazájukban ugyanis e halfajok mocsaras, lápos, nagyon erõsen felmelegedõ vizek lakóik, ezért idõnként a vizek oldott oxigén tartalma minimális. A hiányzó oxigénmennyiséget a kopoltyúüreg felsõ részén található, ún. labirint szerv révén a víz felszíne fölött levõ atmoszferikus levegõbõl veszik fel.

A labirint szerv alakulása olyan, hogy az egyes kopoltyúíveket és a kopoltyúüreg csontos vázát hajszálerekben gazdag nyálkahártya borítja, és a hajszálerek által szállított vér nagy felületen érintkezhet, a levegõvel, így a gázcsere lebonyolódhat. Amennyiben a fajokat meggátoljuk abban, hogy a felszínére feljõve friss levegõt szívjanak, rövid idõ alatt megfulladnak.

- Több faj hasúszója tapogató fonállá alakult, így még a zavaros vízben, rossz látási viszonyok között is képesek tájékozódni, részben pedig képesek táplálékot is felvenni.

- Az e családba tartozó, akváriumokban tartott fajok ún. habfészkeket építenek, amelybe az ikrát rakják. A habfészek építésének fõ célja az, hogy az ikra és bennük az embriók fejlõdéshez biztosítja az oxigéndús környezetet, még akkor is, ha a víz oxigéntartalma erre egyébként nem lenne elegendõ. A labirint kopoltyús halak tehát messzemenõen alkalmazkodtak ahhoz a környezethez, amelyben természetes viszonyok között élni és szaporodni kénytelenek.

- A labirint kopoltyús halak közé tartozó fajok többsége viszonylag igénytelen, amellett színgazdag. E két szerencsés tulajdonságuk szerezte és tartja jelenleg is közkedveltségüket. Legrégibb trópusi díszhalunk, a paradicsomhal is e halcsalád tagja. Franciaországba 1869-ben került az elsõ, és azóta Európában az akváriumok állandó lakói.

- A víz keménységével szemben nincsenek különösebb igényeik, ideális számukra, a közepesen kemény víz (6-12 nko). A víz konyhasó tartalmával szemben azonban érzékenyek. Ezért vizüket általában ne sózzuk. A víz kémhatása neutrális körüli legyen.

Az oxigénben, szegény medencékben is jól érzik magukat, amiatt esetenként nagyon kis ûrtartalmú üvegekben is tarthatók, pl.(Betta hímek). A víz tisztaságát tekintve nem túl igényesek, de mint díszhalaink általában sokkal jobban szeretik a tiszta vizet, nem beszélve arról, hogy csodálatos színeik is csak érvényesülnek igazán.

- Melegigényes fajok. Nagyon kell ügyelnünk arra, hogy medencénket mindig takarjuk le üveglappal, egyrészt azért, nehogy kiugráljanak, másrészt fûtött medencék fölött a levegõ hõmérséklete sokkal alacsonyabb lehet, mint a vízé, ez pedig halaink, megfázását okozhatja.

- A labirinthalak mindenevõk, ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárólag száraz vízibolhán korlátlanul elélnek. Idõnként adhatunk nekik azt is, de megkívánják, hogy eleségük nagyobb része élõ eleség legyen. Szívesen fogyasztanak csirke, vagy marha májat is. A legtöbb faj növényi eredetû eleséget nem igényel.

- Általában más halfajokkal szemben békés természetûek, azonban a fajon belül a hímek rendszerint üldözik egymást. Ebben a tekintetben a sziámi harcoshalak az egyik legszélsõségesebb esetet képviselik, olyannyira, hogy õshazájukban (Thaiföld, azelõtt Sziám) a kakasviadalokhoz hasonlóan Betta hímekkel szabályos viadalokat tartanak. Dr. Smith, aki 12 évig élt Sziámban, leírja, hogy egy valamirevaló, harciasságra kitenyésztett Betta hím képes egyfolytában teljes, 6 órát verekedni, de kivételes egyedek harci kedve 24 órán át tart. Egy Betta viadal átlagos ideje 3 óra.

Érdekes jelenség, hogy a szabad vizekbõl befogott "vad" egyedek harci kedve csupán néhány, maximum 15-20 percig tart. A kiváló törzsekbõl származó, harciasságra, agresszivitásra szelektált hímekkel szemben befogott példányok eleve vesztesként indulnak. A viadal addig tart, amíg a gyengébbik hím, abba nem hagyja a támadást.

Szemtanuk állítása szerint nem volt olyan viadal, melyben a gyengébb fél veszélyesen megsérült volna. Rendszerint, csak az úszók szakadnak le, valamint néhány pikkely. Ezek a harci sebek azonban hamar begyógyulnak. A nálunk található Betták harci kedve ugyan nem éri el az elõbb leírtakat, de még akkor sem tanácsos két kifejlett hímet egy medencében tartani, mert az állandó verekedések tönkreteszik szép úszóikat.

- A labirintkopoltyús halak családjában a hímek általában valamivel nagyobbak, színeik sokkal intenzívebbek. A hímek hasúszója kihegyesedõ, míg a nõstényeké lekerekített. Az ivari dimorfizmus (ivari kétalakúság) az egész családban kifejezett, így kifejlett korban az ivari hovatartozás megállapítása nem okoz nehézséget.

- Mindegyik faj ivadékgondozó. Az ívatáshoz a halak méretétõl függõen 15-20 cm-re csökkentsük a medencében a vízoszlop magasságát. A víz hõmérsékletét 27-30 fokra állítsuk be. A hímek feladata az ikrázás elõtt a habfészek megépítése, amelyhez egyes fajok különbözõ finom szálú növényi részeket is felhasználhatnak, mások azonban szilárdító anyagokat nem építenek be a habfészekbe. A hímek a szájukban képzõdõ váladék segítségével viszonylag tartós buborék buborékcsomókat fújnak a víz felszínére. A habfészek mérete, tömege, magassága, valamint az egyes buborékok átmérõje még egyazon fajon belül is változó lehet, mert vannak kiváló fészeképítõ hímek és vannak, és vannak, amelyek egyáltalán nem mûvészei a "habfészeképítõ szakmának", olyannyira, hogy az sokszor már ikrarakás közben szétfoszlik, szint teljesen megsemmisül. Ilyenkor az ikra a víz felszínén szertefoszlik. Az ilyen fészekaljból rendszerint kevesebb életképes ivadék kel ki.

- Az ikrarakást megelõzõ, lázas habfészek-építési munka alatt a hím a hozzápárosítandó nõstényt kíméletlenül elzavarja a habfészek környékérõl, mindaddig, amíg a számára megfelelõ helyen el nem készíti a fészket. Ezután kezdi csodálatos színekben pompázva csalogatni a nõstényt. Közvetlenül az ikrázás elõtt a nõstények fajukra jellemzõ színt öltenek. Mindegyik faj hímjének színe az ívást megelõzõ izgalmi állapotban intenzívebbé válik, amit "nászruhának" is szoktuk nevezni.

- Az ikrarakást mindig látszatpárzások vezetik be, aminek során a hím átkulcsolja, egész testével körülöleli a nõstényt, majd ágymásba fonódva lassan néhányszor körbefordulnak. Az elsõ látszatpárzások után (amelyek mind kisebb idõközökben követik egymást), sor kerül az igazi párzásokra is, ezt azonnal észrevehetjük arról, hogy a nõstény petevezetõjébõl egy-egy párzás alkalmával a fajtól függõen 10-100 ikra tûnik elõ. Az ikrát részben a hím szorítja és préseli ki a nõsténybõl. A préselési folyamat szabad szemmel is jól megfigyelhetõ. A legtöbb faj ikrája azonnal a víz felszínére emelkedik, ahonnan a hím szájába véve azokat összegyûjti és beköpi a habfészekbe. Ezt rendszerint minden párzás után megismétli. Az ikra megtermékenyítése akkor történik, amikor az elhagyja a nõstény petevezetõjét és rákerül a hím kanál formájúra összehúzott farok alatti úszójára.

- Amint a nõstény ikrakészlete kimerült, a hím kíméletlenül elüldözi a habfészek közelébõl, és hozzálát a habfészek környékén maradt ikra összegyûjtésével, a habfészek kijavításához, erõsítéséhez. A hím a habfészek állandó építgetését, rendezését éjjel is folytatja, sõt gyakran megesik, hogy reggelre teljesen át is helyezi azt az ikrákkal együtt a medence más részébe. Ha kis medencében ívtak, utána a nõstényt haladéktalanul fogjuk ki, mert a hím zaklatása elõl nem tud menekülni. Nagy medencében, ahol van lehetõsége megbújni, ott a nõstény is bennmaradhat mindaddig, amíg az ivadék a szikzacskó felszívódása után ki nem rajzik a fészekbõl. Ekkor azonban halásszuk ki a hímet is.

- Tekintettel arra, hogy a labirint kopoltyús halak viszonylag sok ikrát raknak - még a kistestûek is -, fontos, hogy az ívatómedence ne legyen nagyon kisméretû, már csak azért sem, nehogy a nõstény képtelen legyen menekülni az õt üldözõ, hím elöl. A kikelõ nagyszámú ivadék pedig helyet igényel. Ezért minimálisan 25 literes medencében ívassuk a Bettákat, a Macropodusoka és a Colisa fajok közül néhányat. A különbözõ Trichogaster fajokat kimondottan csak nagy medencékben ívassuk (80-100 literes), mert részben nagy méreteiknél fogva helyigényesek, másrészt nagyon nagyszámú ivadékra számíthatunk (esetleg 2-300 db). Ikrát rakni hajlandóak kisebb medencékben is. A kikelõ lárváknak még nincs labirintszervük, az csak 2-3 hetes korukban kezd kifejlõdni. Egyedfejlõdésük elsõ két hetében csak kopoltyúval lélegeznek. Emiatt igen finom porlasztású szellõztetésrõl kell gondoskodnunk, de emellett fontos a filtrálás is. Erre a célra bármely nagyobb teljesítményû belsõ filtráló alkalmas.

- Nagyon kis medencében (5-6 l) rövid áramszünet vagy egyéb technikai zavar miatt hírtelen oxigénhiányból eredõ kockázat nagyon nagy. A halakkal túlzsúfolt akváriumban a víz biológiai egyensúlyát is nagyon nehéz fenntartani. Kis víztérben a "biológiai egyensúly" felbomlása pár óra alatt megtörténhet és ez olyan súlyos is lehet, hogy növendék halaink jelentõs része nem éli túl.

- Az ivadék nagyon kényes a labirintszerv kialakulása idején. Étvágya ebben az idõben valamelyest csökken. Nagyon lényeges, hogy ebben az idõszakban igyekezzünk kiváló minõségû élõ eleséggel megakadályozni a kondícióromlást. Különösen fontos, hogy az átmeneti légzés idõszakában is finom porlasztású szellõztetés mûködjön. Ügyelni kell arra is, hogy a medencét tökéletesen takarja üveglap. Ha a kishalak a víz felszínére feljõve levegõt szippantanak, és a levegõ néhány fokkal hidegebb, mint a víz (elég 2-3 fok különbség), akkor tömegesen meghûlnek, olykor egy-egy teljes család is megfázik, amit arról ismerhetünk fel, hogy napról napra nõ a süllyedõ kis halak száma. Egy erõsebb megfázás teljesen tönkreteheti az egész családot. A "hasonúszó" egyedek döntõ többsége késõbb sem gyógyul meg. Amennyiben elektromos fûtõtesttel fûtjük medencéjüket, azt mindig függõlegesen állítsuk be, a porlasztó pedig a fûtõtest aljából hajtsa vizet, úgy hogy a fiatal halak semmiképp se feküdhessenek rá. Ezzel csökkenthetjük a megfázott egyedek számát, esetleg megelõzhetjük a megfázást. Ha az ivadék labirintszerve kialakult, komoly veszély nem fenyegeti további fejlõdését.

- A labirintkopoltyús halak ikrájából kikelõ lárvák viszonylag kicsik, így az elsõ idõszakban az elúszás után infusoriával, Cyclops naupliusszal, rotatóriával (kerekesféreg) tápláljuk õket. Szükségmegoldásként szóbajöhet tojássárgája is. (Kemény tojás sárgáját kevés vízben szétnyomjuk, és a vízben szabadon lebegve maradó frakciót cseppenként adagoljuk a vízbe). A tojássárgáját viszont csak 5-6 napig fogyasztják. Ha ezután nem tudunk megfelelõ minõségû és nagyságú élõ eleséget adni, jelentõs elhullásra számíthatunk. A 2-3. naptól kezdve már adható a sóféreg naupliusa is.

- A labirintkopoltyús halfajok ivadékcsoportjában igen gyakori jelenség, hogy az állomány 10-15%-a rendkívül gyorsan nõ. Annyira, hogy a növekedésben visszamaradt társaikat elfogyasztják. Ez a kellemetlen tulajdonság különösen a Trichogaster fajokra jellemzõ és legkevésbé a Colisa fajok sajátossága. Ez ellen csak úgy védekezhetünk, hogy a kiugróan jól és gyorsan fejlõdõ egyedeket rendszeresen áthalásszuk más medencébe. Ha ezt nem tesszük meg, akkor ezek megtizedelik édestestvéreiket. Rosszul táplált, zsúfoltan elhelyezett ivadékcsoportokban a "szétnövés" nagyobb mértékû szokott lenni, mint ha az optimálisat megközelítõ környezetben neveljük õket. Tehát egyenletes, bõséges táplálás mellett nagyrészt elkerülhetõ az ivadék egyenetlen fejlõdése.



Sügérfélék

- A sügérszerûek nagy családjának is sok képviselõét tartjuk akváriumban. Igen színpompás, sokszor érdekes testformájú állatok, melyek hamar alkalmazkodnak környezetükhöz, és sok örömet szereznek az akvaristának. Ennek ellenére hazánkban aránylag kevés a barátjuk.

- A többi halfajtól eltérõ, legértékesebb tulajdonságuk az igen fejlett ivadékgondozási ösztön, mely legtöbbjükre jellemzõ és mely tulajdonság a Cichlidae, a ,,bölcsõszájú" gyûjtõnevet adta. E halak ívása az ívás helyének keresésével kezdõdik, melyet védenek az akvárium többi lakójától, majd késõbb a kiválasztott helyet elõkészítik az ikrák lerakásához. Egy részük talajba vájt gödörbe, mások kövekre, barlangokba, melyet az akváriumban cseréppel, kókuszdió héjával pótolunk, levélre vagy mûlevélre rakják az ikrát. Az ívás után halaktól eltérõen gondozzák, tisztán tartják az ikrákat, óvásukkal biztosítják az utódok kikelését, majd növekedését.

- Az ivadék gondozásában még is vannak különbségek. Megkülönböztetünk hím, nõstény vagy vegyes gondozású családokat.

- A hím gondozású családokban az ívás helyének elõkészítésében csak az apa vesz részt, és rendszerint nem monogám, egynejû, hanem poligám, többnejû családit alkot. Tapasztalataink szerint az elkészített ívóhelyre több ikrázni kész nõstényt is csalogat, velük egymás után ív, és a több nõstény ivadékéból összeállt nagycsaládot gondozza. A hím a kiválasztott helyet védelmezi a betolakodóktól. Ha az ivadék ezt a teret elhagyja, már elveszti az apai védelmet. A környezet megváltozatásával vagy a család más medencébe való áthelyezése esetén az ivadékot esetleg maga a hím fel is falja. Ebbõl kitûnik, hogy csak az ívóhelyet védi, és az ivadékgondozó ösztöne a kikelt kishalak elúszása után megszûnik.

- A nõsténygondozású anyai családoknál már valódi ivadékgondozásról beszélhetünk. Itt a nõstények készítik elõ, takarítják az ikrázásra kiszemelt helyet és az ikrázás után õrzik azt. Úszóikkal állandóan friss vizet hajtanak az ikráikra, így gondoskodnak azok oxigénszükségletérõl. A terméketlen ikrákat gondosan kicsipkedik, védve az egészségesen fejlõdõket a penészedéstõl. Egyes fajok ikrázás után a lerakott és megtermékenyített ikraszemeket szájukba szedik, és a szájukon a kopoltyúsukon átáramló vízzel biztosítják az ikrák oxigénszükségletét. Ezek az ikrák két-három hétig is kelnek, de az anyaállat szájában tökéletes védelmet kapnak. Az ikrákat, majd a kikelt kishalakat szájában tartó nõstény nem táplálkozik, lefogy, néha annyira, hogy el is pusztul. Ezek az ún. ,,szájköltõ" halak.

- A vegyes gondozású családok ivadékgondozásának megfigyelése a legérdekesebb. Mind a nõstény, mind a hím részt vállal az ikra õrzésében, az ivadék nevelésében, sõt még legfejlettebb forma, azok táplálásában is. Az ivadék táplálékot, eleséghez vezetését, a táplálék ,,elõrágását" több fajnál megfigyelhetjük. De a testváladékkal történõ etetést, csak az Astronotus ocellatus és a Symphysodon fajainál megfigyelhetjük. Az elõbbiek ivadéka planktoneleséggel is fel nevelhetõ, az utóbbiaké nem. Ha ez a hámváladék mely az ivadék elsõ hetében kizárólagos tápláléka hiányzik, a család elpusztul. Ez a váladékot az apa és az anyaállat egyaránt termeli, legfejlettebb példányát mutatva a páros ivadékgondozásnak, nevelésnek.

- E fajok elõfordulási helye Amerika és Afrika trópusai és szubtrópusi vidéke; Ázsiában már csak néhány faj található.

- Szeretik a meleg, 23-25 fokos, egyes fajok, amíg melegebb, lágy és a legtöbbje az enyhén savanyú kémhatású vizet. Mind igényli a tiszta, oxigéndús és bomlástermékmentes vizet, és több faj, így a vitorlás, de még inkább a diszkoszhalak a rendszeres, részleges, vízcserét is. Ennek a vízcserének a mértékét természetesen a vízmennyisége és a benne élõ halak száma szabja meg. Akármennyire is tiszta, szûrt a víz, ezt a cserét, a felfrissítést elhanyagolni nem szabad, mert állataink könnyen étvágytalanok, betegségre fogékonyak lesznek. Helyigényük igen eltérõ, mert a családtagjai között vannak 4-5 cm-es kis növésûek és színpompás, akváriumi mértékben nagy, 25 cm-re megnövõ fajok is. Ezért medencéjük méretét fajonként kell megválasztani.

- Az akváriumokat tiszta, mosott homokkal rendezzük be, talajt ne tegyünk még tálkába sem, mert ívás elõtt és után közülük sok faj gödröket ás, ahova az ikrákat rakja, vagy a kikelt ivadékot hordja. Növényekbõl sûrû csoportot telepíthetünk, de közöttük maradjon elegendõ tisztás. Védett helyre, hogy a külvilág, a medencén kívül mozgás ne hasson zavaróan, búvócserepeket rakjunk, esetleg laposkövekbõl barlangot készítsünk, melyekben szívesen tartózkodnak, ikráznak. Legtöbbjük különösen a törpesügérek jól tarthatók közös, társas akváriumban is.

- Az íváshoz készülõdés könnyen megállapítható, a kiszemelt helyet tisztogatják, a többi halat, még fajtársaikat is elûzik a kiválasztott hely területérõl. Egyik-másik faj köveket görget, homokot ás, növényeket tép ki, szinte átrendezi az akváriumot, hogy megfelelõ ikrarakóhelyet készítsen magának. Az ívatóhely kiválasztása és gondos megtisztítása után megjelenik a nõstény púpos tojócsöve és a hím kisebb, rendszerint homorú végû spermavezetéke. Ilyenkor biztosak lehetünk, hogy rövid idõn belül ívni kezdenek. Ez nincs napszakhoz kötve, gyakran a déli vagy esti órákban kezdõdik.

- Amennyiben az ívás este kezdõdik, a világítás hagyjuk bekapcsolva, mert a sötétség következtében az ívás megszakad, és ez könnyen tönkre teheti a párt. A nõstény a megtisztított felületre gyöngyházhoz hasonlóan, hosszan vagy spirálisan körbe-körbe rakja le ikráit. Majd a hím következik és így sorba, a lerakott ikrákhoz szorosan tapadva, szinte csúszva termékenyíti azokat. Vannak fajok, ahol a hím csak az ikracsomó alá áll, és vízbe bocsátott spermáját úszóinak vibrálásával hajtja a petékhez. Az ívás két- három óra hosszat is eltarthat. Végül több száz ikra fedi a követ, levelet vagy a cserép oldalát. Az ikrákra ez után rendszerint felváltva õrködnek, legyezik és tisztítják. Sokszor azonban ez a gondozás, õrködés sem elég. A társas akvárium sok éhes szájától, de még inkább a kikelt ivadékot nehezen tudják megvédeni. Az ikra féltése vagy a párok közötti egyetértés megbomlása, de sok más külsõ tényezõ hatására is, gyakran megeszik ikráikat. Ezt megelõzõen avatkozik közbe az akvarista, aki tovább tenyészteni szeretné õket. Az ívatómedencébõl vattás szûrõn keresztül kis, 5-10 literes akváriumba, gravitációs vattaszûréssel szívunk le, ügyelve, hogy a hõmérséklet változatlan maradjon. Fertõtlenítõ szert, pl. Xantakridint teszünk a vízbe majd az ikrát emeljük át a megfelelõ aljzattal együtt. Ha az ikrát elvesszük, úgy azt lehetõleg este, a világítás megszûntetése elõtt tegyük. Az elvett ikra helyére pedig azonos tárgyat helyezzünk, mint amilyenre halaink ikráztak. Másnap reggel ugyan keresik ikráikat, de eltûnésébe hamar belenyugszanak, és ismét hajlandók ugyan oda leikrázni. Megfigyeltük, hogy az egyik vitorlás pár, melytõl az ikrát nappal elvettük mûlevéllel együtt, és helyette nem kaptak üres levelet, utána a nõstény rendszeresen az akvárium üvegfalára rakta az ikrát. Ramirezi törpesügérek cserép helyett homokba vájt gödörbe rakják ikráikat. Az akváriumban tartott állatok ivadékgondozási ösztöne nagy mértékben csökken és igen kevés például az olyan vitorlás hal, mely nem eszi meg rendszeresen ivadékait.

- A sügér formájúak közé tartozó legtöbb faj ivadékának kelése a víz hõmérsékletétõl függõen 48-56 óra alatt megy végbe. Amint az erõsen tapadó ikraburkok felpattannak, akkor- ha a szülõk gondoznak-kiszedik a kis lárvákat, és vagy az elõre elkészített gödörbe hordják, vagy az ivadékok homlokán levõ tapadószemölccsel az elõre megtisztított másik helyre fölragasztják õket. Óvatosan, hogy egyetlen lárva se menjen veszendõbe, végzik munkájukat. A szülõk nélkül keltetett lárvák vékony szálon függnek, majd leperegnek a talajra. Itt kis csoportokba verõdve fejlõdnek tovább. Rendszerint az ötödik napra fejlõdnek ki, és rajban úszva keresik elsõ, élõ eleségüket. Bõséges táplálás mellett gyorsan fejlõdnek, és már a második héten áthelyezhetõk az azonos összetételû, és hõmérsékletû vízzel töltött nevelõakváriumba.

- Hamar nagyobb eleséget is kaphatnak és rövid idõ után, áttérhetünk a vágott és osztályozó hálóval szétszûrt Tubifex etetésére. A törpesügérek 6-8 hónapos, mások 1 éves korban vagy késõbb érik el ivarérettségüket.

- Meg kell említenünk egy, más halaknál szokatlan jelenséget, a nõstény állatok álpárzását, álívását. Ez akkor fordul elõ, ha akváriumunkban egy fajból csak nõstény hal van, és egyetlen hím sincs vagy elenyészõ, kevés. Ilyenkor két nõstény áll párba, és egyik átveszi a hím szerepét, de természetesen a termékenyítõ sperma helyett maga is ikrát rak le. Ha az akvarista az ikrázásnál nincs jelen, és nem tudja megfigyelni a tojó-, illetve spermacsöveket, csak az ikrák nagy számából, azok rendszeres, teljes elpenészesedésébõl következhetett erre a furcsa, szokatlan jelenségre. Ha ilyen nõstények közé hímet vagy hímeket helyezünk, az álpárok azonnal felbomlanak és párt választva ikráztathatók.



Elevenszülő fogaspontyok

- Az elevenszülõ fogaspontyok családjába tartozó fajok díszhalaink egyik legközkedveltebb, legelterjedtebb csoportját képezik. Nagy népszerûségük annak tudható be, hogy az ebbe a családba tartozó fajok viszonylag igénytelenek mind az akváriumvizének kémiai összetétele, mind pedig a számukra nyújtott táplálék iránt, ugyanakkor igen tetszetõs színûek, és zömök békés természetû. Közkedveltségük másik oka, hogy számos faj szaporítása nem állítja különösebb nehézségek elé az akvaristát. Emiatt különösen kezdõ akvaristák kedvelik õket.

- Az elevenszülõk közé sorolt néhány faj, mint pl. a Xipohophorus helleri, a Xipohophorus maculatus, a Lebistes reticulatus és a Poecilia (Mollienisia) fajok igen nagy változékonyságuk révén a számtalan lehetõségét teremtik az újabb és újabb változatok (szín és forma) kitenyésztésének. Ez utóbbi tulajdonságuk a ,,haladó" díszhaltartók és tenyésztõk számára teszik vonzóvá a halcsalád említett fajait.

- Az elevenszülõ fogaspontyok vad típusainak elterjedési területe Észak-Amerika déli része, Közép-Amerika, valamint a Fülöp-szigeteken meghonosították a guppit (Lebistes reticulatus). A gambusiákat pedig e célból telepítették néhány Földközi-tenger melléki területre, továbbá Magyarországra (Hévíz), sõt Ázsia több országába is. Indiában még az 1800 méter magasan fekvõ Kasmírban is igen nagy számban találtam Gambusia affinis holbrookit.

- Az elevenszülõ fogaspontyok szaporodásmódja eltér a halakra jellemzõ ikrarakástól. Az elevenszülõ fogaspontyok hímjeinek farok alatti úszója jellegzetes termékenyítési szervé alakult, amelyet gonopódiumnak nevezünk. A gonopódioum általában akkor kezdkifejlõdni, amikor az állat megközelítõleg eléri kifejlett kori testnagysága felét. Egyedfejlõdésük kezdetén sohasem rendelkeznek gonopódiummal. Maga a gonopódium csõszerû szerv, amely a sperma kivezetésére szolgál. A hím a herékben termelõdõ ondósejteket gonopódiuma segítségével juttatja ún. csomag formájában a nõstények ivarnyílásába. Az egyes spermasejteket ragasztó szerû anyag köti össze. A Xiphophorus fajok hímjeinek egy -egy spermacsomagjában, pl. 4000 hím ivarsejt van, míg a guppi (Lebistes reticulatus) fajéban kb. 14000 (Zander).

- A hím ivarsejteket összekötõ anyag a nõstény petevezetõjébõl feloldódik, a spermasejtek kiszabadulnak és megtermékenyítik a petefészek kötõszöveti burkában levõ érett petéket. Ott fejlõdik ki azután az ivadék is, anélkül, hogy az anya szervezetével bármilyen kapcsolatban lenne. Csak amikor az embrió már teljesen kifejlõdött a petékben, akkor kerül a petevezetõbe. A születés pillanatában a teljesen kifejlett ivadék az ivarnyíláson keresztülhaladva jut a külvilágba.

- A nõstény ivarnyílásába bejuttatott hím ivarsejt, csomagok" a nõstény ondótartájában, a receptaculum seminisben 8-10 napig is életben maradnak, és így megtermékenyítésre alkalmasak. Ez a magyarázata annak, hogy a család nõstényei hosszú ideig szaporodhatnak, szülhetnek anélkül, hogy hím lenne a medencében. Három- vagy négy-hetenként képzõdik a nõstényben pete, amelyek a hím ivarsejtek megközelítõleg olyan sorrendben termékenyítenek meg, amilyen sorrendben azokat a hímek az ivarnyílásba juttatták. Minden pete a hím ivarsejttel történõ egyesülés után önmaga körül burkot képez, amelynek az a funkciója, hogy megakadályozza másik hímivarsejt behatolását. Így minden petét csak egy hím ivarsejt termékenyíthet meg.

- Az embriók fejlõdése nem tér el az ikrarakó halfajokra jellemzõ formától. Így a szülés alkalmával csak az ikrák, szülésérõl" beszélhetünk. Az elevenszülõ halfajok tehát ún. ikrát szülõ (ovovivipar) fajok. Az ikra legtöbbször felpattan, mielõtt az embrió a világra jonne, bár néha elõfordul, hogy csak akkor reped fel, amikor már az ivadék a talajra ért. Az újszülött halak azonnal a víz felszínére igyekeznek, hogy úszóhólyagjaikat megtöltsék levegõvel. Amelyiknek ez nem sikerül, az élete végéig un. hasoncsúszó marad. Viszonylag sok hasoncsúszó egyed akad az erõsen degenerálódott, rokontenyészetet törzsek ivadékai között. Ezek néhány óra múlva rendszerint elpusztulnak. A koraszülött ivadék is hajlamos erre a rendellenességre.

- Az elevenszülõ fogaspontyok nõstényei, ha hím van mellettük, folyamatosan meg vannak termékenyítve. Jellemzõ rájuk az ún. terhességi folt, amely a hasüreg hátulsó részén szembetûnõ sötét folt. A megtermékenyítetlen nõstényen is jól megfigyelhetõ folt jóval világosabb színû. A halcsaládra jellemzõ az ivari kétalakúság (sexualis dimorfizmus).

- A hímek a nõstényeknél rendszerint kisebbek (Xiphophorus maculatus, Lebistes reticulatus), és jellegzetes gonopódiumokról igen könnyen felismerhetõk. Egyes fajok hímjei különleges úszónyúlványokkal is rendelkeznek vagy úszóik formája nagy méretekben, különbözik a nõstényekétõl (pl.Lebistes reticulatus, Mollienisia velifera, Xiphophorus helleri). Egyes fajok hímjei sokkal színesebbek, mint a nõstények (Lebistes reticulatus, Gambusia holbrooki, Xiphophorus variatus).

- A környezettel szemben nem igényesek. A víz minõsége másodlagos jelentõségû. Általában azonban elõnyös számukra, ha a víz nem túl lágy. Az a tapasztalatunk, hogy lágy vízben az elevenszülõk sokkal érzékenyebbé válnak a legkülönbözõbb betegségekkel szemben. Ahol csak a lágy víz áll rendelkezésre (6-7 nko), ott szükséges minden 10 liter akváriumvízhez 1-1, 5 kávéskanálnyi konyhasót is tenni. Ennek az a magyarázata, hogy a vízben oldott kalciumnak és nátriumnak körülbelül azonos az elevenszülõkre gyakorolt élettani hatása. Az elevenszülõk a semleges kémhatású (7 pH) vagy enyhén lúgos vizet szeretik. A tiszta, szennyezõdésmentes akváriumvizet mindegyik faj kedveli. Nagyon meghálálják, ha medencéjük világos, napsütötte helyre állítjuk, ha ez nem lehetséges, akkor napi 12 óra megvilágosításról mesterséges fényforrással gondoskodjunk. A napsütötte medencékben képzõdõ zöldalgák természetszerûen egészítik ki étrendjüket növényi anyagokkal. Az akváriumvíz hõmérséklete iránt az egyes fajok igénye eltérõ, a szélsõ értékek 20-28 fokig terjednek.

- Az elevenszülõ fajok zöme mindenevõ. Elsõsorban azonban az élõ eleségeket kedvelik. (Tubifex, Daphina, Cyclops stb.). Legtermészetesebb táplálékaik közé tartoznak a különbözõ szúnyoglárvák. A száraz eleségeket is szinte minden faj szívesen fogyasztja. Kizárólag száraz eleségen azonban tartósan nem tarthatjuk jó kondícióban õket. Hetenként egy-két alkalommal szívesen fogyasztanak marha- vagy csirkemájat. Ezt zsilettpengével apróra vágva etetjük, vigyázva arra, hogy csak annyit adjunk nekik, amennyit azonnal elfogyasztanak. A bomlásnak induló máj igen hamar az ázalékállatok veszélyes mértékû elszaporodását, infusoriásodást okozhat a medence vizében. Minden elevenszülõ faj szívesen fogyaszt növényi eredetû eleséget is. Ez az algákon kívül lehet, pl. mélyhûtött vagy forró vízbe mártott spenótlevél is. A mélyhûtés vagy forrázás felpuhítja a levélerezetet, és így a könnyebben fogyaszthatóvá válik a halak számára.

- A legtöbb faj szaporítása könnyû. A Heterandria formosa, a törpefogasponty kivételével ajánlatos az erõsen telt hasú nõstényeket külön elletõmedencébe helyezni, ha nagyobb mennyiségû ivadék megmentése és felnevelése a célunk. Az elléshez közel álló nõstények felismerhetõk arról, hogy hasuk erõsen szögletessé válik, és a medence egy félreesõ részébe húzódnak. Egyes nõstények az ellés elõtt nyugtalanokká válnak, fel-le úsznak medence üvegfala mentén. A legtöbb faj nõstényének hasfalán keresztül jól megfigyelhetõ az ellést megelõzõ idõben az embrió szeme is. Kis gyakorlattal elérhetõ, hogy a nõstényeket a felsorolt ismérvek alapján szinte 100%-os biztonsággal tesszük az ellést megelõzõ utolsó napon az elletõmedencébe. Ha túl korán halásszuk ki a nõstényeket a közös, társas medencébõl, elõfordulhat, hogy a hirtelen környezetváltozás miatt koraszülést idézhetünk elõ. Vigyázzunk arra is, hogy az elletõmedence vizének kõmérséklete közel azonos legyen a társas medencéével. Az elletõmedence kívánatos ûrtartalma a kisebb testû fajok részére 8-10 liter legyen, míg egy Poecilia velifera nõstény számára legalább 30-40 literes elletõakváriumról kell gondoskodnunk. A medencét sûrûn ültessük be növényekkel, hogy az ivadék búvóhelyet találjon. A szülés alatt a nõstények zöme nem kebelezi be az újszülötteket, ellés után azonban mindenképpen ajánlatos a nõstényeket kihalászni. A kannibalizmus egyedi tulajdonság. Fajon belül e téren nagy az eltérés az egyes nõstények között.

- Hazánkban kevésbé terjednek el a különbözõ kivételezésû elletõketrecek, annak ellenére, hogy igen jó eredménnyel használhatók egyes elevenszülõk tenyésztésében. Ragadozó természetû fajok szaporítása enélkül szinte megoldhatatlan. Az ellõketreceket úgy kell az elletõmedencébe helyezni, hogy az akvárium fény felöli oldalától legtávolabbi, legsötétebb sarkában legyen. Az újszülött halak ugyanis a fényfelé törekednek, és így igen hamar kikerülnek az anyjuk által veszélyeztetett térbõl. Az ellés után a nõstényt eltávolítjuk a ketrecbõl. Majd kivesszük a ketrecet is. Az egyes fajoknál a szülések közötti idõtartam 30-40 nap között változik a víz hõmérsékletétõl, az etetéstõl, az évszaktól és az anya korától függõen.

- A szülésként várható fiatalok száma fõleg a tápláltsági állapottól és a nõstény korától függ, azonos törzsön belül. A 4-5. ellésig nõ az ivadék száma, ezután csökkenni kezd. Az elevenszülõk az akváriumokban egész éven átszaporíthatók, a szabad természetben azonban ún. téli szünet is megfigyelhetõ.

- Az újszülött elevenszülõk táplálása különösebb nehézséget nem okoz. Az elsõ naptól kezdve, amint a szikzacskójuk felszívódott, már apróra vágott Tubifexszel, apró Daphinával, Cyclopsszal, mikróval etethetõk. Jól bevált az elsõ napokban a finomra õrölt száraz eleség is. Azokba a medencékbe, ahol elevenszülõk ivadékát neveljük, tegyünk minden 10 liter vízhez 1, 5 kávéskanálnyi asztali sót (Costia-fertõzés ellen). Az ivadék általában gyors fejlõdésû. A nagy növekedési erély kihasználásához azonban legalább naponta kétszer kell etetnünk õket. Ha kétszer etetünk, az optimális nevelési vízhõmérséklet 22-25 fokon is tarthatjuk õket. Az oxigénhiány igen súlyos növekedéscsökkentõ tényezõ, amellett halainkat igen fogékonnyá teszi különbözõ betegségek iránt. Ezért kerülni kell a túlzsúfolt elhelyezést is, vagy megfelelõ szellõztetéssel és filtrálással kell biztosítani az oxigénszükségletet. Csökkenteni kell tehát a víz szennyezõdését, gátolni kell a különbözõ mikroorganizmusok elszaporodását, mert ez közvetve csökkenti a halaink számára felvehetõ oxigénmennyiséget.

- Szép példányokat csak megfelelõ nagyságú medencékben nevelhetünk. Erre a tényezõre az egyes fajok ismertetése alkalmával külön is kitérhetünk.

- Az elevenszülõ fajok, változatok egymás között keresztezõdnek. Lehetõleg azonos csak azonos színû és jellegû változatokat tartsunk együtt. Már a vásárlás alkalmával igyekezzünk olyan helyrõl beszerezni halainkat, ahol szemmel láthatólag azonos tenyészváltozatú egyedek vannak egy medencében.



Ikrázó fogaspontyok

- Kivétel nélkül mind igen színes, hosszú, a ragadozó csukához hasonló felépítésû halak, szájukban sok, apró foggal, innen magyar nevük. Megtalálhatók Közép- és Dél-Amerikában, Afrikában, Indiában és a hátsó-indiai szigetvilág mocsaraiban, sekély állóvizeiben. Tarka színezettségük ellenére sem terjedtek el olyan széles körben, mint más halcsaládok, mert egyesek rövid életûek, mások ragadozó természetûek, de sok faj tenyésztése ezért körülményes, mert az ikra kelése hosszú hónapokig tart.

Némelyek akváriumi viszonyok között egyre kisebbek lesznek, egyre improduktívabbakká válnak. Közös tulajdonságuk, hogy szeretik a lágy vizet, mely enyhén savanyú és a 24-26 fok körüli hõmérsékletet. Az afrikai fajok igen nagy hõingadozásokat (10-30 fok) is elviselnek. Tartásukhoz ilyen vízzel feltöltött és finom szálú növényekkel telepített kis akvárium vagy azonos testnagyságú, békéd halakkal népesített, társas akvárium is alkalmas.

- Ívásukhoz 5-6 literes akvárium megfelel, melyet lágy, tõzeges vízzel töltünk fel, 10-12 cm magasan. Egyes fajok finom szálú növényekre, mások a talajra szórt, már kiáztatott tõzegbe, de vannak fajok, melyek lisztfinomságú homokba rakják az ikrát. Az ikrák kelési ideje általában egy-két hét, de több hónap is lehet. Az ikraburkot már kifejlett kis halak hagyják el, ezek azonnal úszni és enni kezdenek. Megfelelõ planktoneleségen gyorsan fejlõdnek, és 3-4 hónap után már a legtöbbjük ivarérett.



Páncélos harcsák

- A páncélos harcsák széles körben elterjedt, kedvelt akváriumi halak. Igénytelenek, sem tartásuk, de több faj tenyésztése sem jelent problémát. Közös akváriumban szeretik a sötét búvóhelyeket, ahonnan csak alkonyatkor vagy etetéskor jönnek elõ. Az akvárium vizével, de még oxigén tartalmával szemben sincs különösebb igényük.

Ugyanis kopoltyújuk mellett képesek a légköri levegõt is felhasználni, béllégzõk révén bélrendszerük egy része is alkalmas az oxigén felvételére. Hasvonaluk kivétel nélkül egyenes, hátuk erõsen hajlott, törzsük rövid. Úszóik jól fejlettek, mellúszójuk és hátúszójuk elsõ sugara erõs, tüskeszerû. Eleségben nem válogatnak és szívesen fogyasztanak minden talajról vagy talaj közelében fellelhetõ élõ eleséget. Szájuk is erre alkalmas.

- Az akváriumban tartott mintegy negyven fajból ez ideig aránylag keveset sikerült továbbtenyészteni. Ívásuk némely része, különösen a megtermékenyítés egyes fázisai még nem teljesen tisztázottak. Ívásukra a legalkalmasabb idõpont augusztustól márciusig tart. Ha a tartóakváriumban cseréljük a vizet, a közös medencében is ívnak.

Legmegfelelõbb erre a célra a 20-30 literes akvárium, melyet sûrû növényzettel telepítünk be és friss, tiszta vízzel töltünk fel. Tenyésztésnél a víz keménysége nem játszik szerepet. A hímek erõsen hajtják a nõstényüket. A termékenyítés érdekében mégis egy nõstényre két -három hímet kell számolni, mert a hímek spermaszegények. A kibocsátott sperma - a feltevések szerint - sokáig él a vízben.

- A nõstény erõs kopoltyúmozgatással hajtja a spermát a hasúszójából képzett tarsolyában levõ ikraszemekre, melyeket ezután növényre, üvegfalra tapaszt. Nem ikrafaló, de ívás után ajánlatos eltávolítani az akváriumból, illetve tenyészmedencébõl.



Danio nemzetség

- Hazájuk India, Burma, a Maláj-félsziget, valamint Szumátra. Elterjedési területük igen széles, kiterjed India legtávolabbi területeire is. Brachidanio reriót találtak még India legészakibb részén is (Jammu).

Minden Danio faj kimondottan csapathal. Lehetõleg hosszú levelû növényekkel beültetett medencékben tartsuk õket, ahol elegendõ mozgási lehetõséghez jutnak. A 22-24 fokos vízhõmérséklet a megfelelõ, télen azonban elegendõ 18-20 fok is. Az ennél alacsonyabb vízhõmérsékletet csak átmenetileg viselik el. Nagyon meghálálják a rendszeresen adott friss vizet. E célból 2 hetenként vizük 1/3-át cseréljük le és töltsük fel friss csapvízzel. A Danio fajok nem igényesek a víz kémiai összetételével szemben. Falánk, mindenevõ halak.

- Tenyésztésük nem nehéz kezdõk számára a legkitûnõbb, gyakorlóhalak". A kisebb testû fajok részére elegendõ 8-10 literes ívatómedence, amely lehetõleg ne legyen magasabb 15 cm-nél. A víz keménysége és kémhatása nem befolyásolja érdemlegesen a tenyésztés eredményességét. Íváshoz friss vizet használjunk. Az ívatómedence egyik sarkába laza perlonvatta csomót helyezzünk, vagy rögzítsük Nitella, ill. Fontanilis bokrokat. A medence alját mogyoró nagyságú kaviccsal vagy üveggolyókkal két cm magasan feltöltjük. Ez az ikrák részére védelmet ad. A víz hõmérsékletét 24-26 fokra állítsuk be. A Danio fajok között gyakoriak az ikrafaló egyedek. A reggeli napfény serkentõleg hat az ívó párra.

- Elõször a nõstényt tegyük be az ívató medencébe, a következõ nap este egy vagy két hímet. Ha azt tapasztaljuk, hogy az egyik hím állandóan zavarja a másikat, akkor a gyengébb hímet halásszuk ki a medencébõl, és a nõstény csak az erõsebb hímmel maradjon az ívatómedencében. Ha a pár összeillõ, a következõ reggel korán megkezdik az ívást. A hímek hevesen hajtanak. Egy-egy villámgyors párzás alkalmával akár 30-40 ikra is kipréselõdik a nõsténybõl és a kavicsok, közé hullik. Ívás után a párt haladéktalanul ki kell fogni a medencébõl, Egy jól tartott tenyészpár háromhetenként ívatható. Az ikrákból 24-28 óra alatt kel ki a lárva többsége, egy részük azonban akár 2-3 napig is fejlõdik az ikrában. A kis halak 4-5 nap múlva elúsznak. Igen aprók, így csak infusoria, apró rotatória, valamint tojáspor etethetõ az elsõ napokban. Gyorsan nõnek és egy hetes kortól etetésük már nem okoz nehézséget. A mikrót szívesen fogyasztják. Egy családban 200-400 is fejlõdhet. A dánió fajok keresztezhetõk egymással.



Rasbora nemzetség

- A rasbora fajok kimondottan rajban úszó csapathalak. A fajok egy része színpompás, közkedvelt díszhal.

Egy részük lágy és savanyú kémhatású vizek lakója. Hazánkban tartósan csak két faj terjedt el széles körben a díszhaltartók körében.



Díszmárnák

- A medencéinkben gondozott Puntius fajok Élõ- és Hátsó-Indiában honosak. Az Afrikából származó fajokat nálunk nem tartják. A legkülönbözõbb vizek lakói. Õshazájukban általában nagy csapatokba verõdve találhatók, sokszor óriási tömegben.

- Mozgékonyak, ezért lehetõleg 50 literesnél nagyobb medencékben tartsuk õket. Kedvelik a víz tetején úszó növényzetet (Riccia, Ceratoptertis) és a sötét talajt. Szeretnek a talaj közelében tartózkodni. Általában kedvelik a viszonylag meleg vizet, de eltûrik a rövid ideig tartó alacsonyabb hõmérsékletet is (minimum 16-17 fok). Élénkségüket növeli, ha 2-3 hetenként vizük 1/3-át lecseréljük friss vízzel.

- A víz minõsége iránt különösebb igényeket nem támasztanak. A tiszta vizet azonban mindegyik faj szereti. Békés természetûek. Egyaránt táplálhatók száraz és élõ eleséggel. A Puntius-félék nagyon falánk, és táplálékkeresés közben gyakran a talajra rakódott, ún. ,,mulm" réteget is, átdolgozzák".

- A fiatal állatok nagyon szeretnek kis csoportokba, laza rajokba verõdve úszni. Szépségük valójában így érvényesül.

- Tenyésztésük általában nem nehéz. A legtöbb faj üvegkádakban ívatható, talajréteg nélkül. Ikráztató növényként használhatunk finom levelû növényeket vigyázva arra, hogy ne rögzítsük a növényeket túl sûrûn. Elegendõ az ívató medence egy sarkát, a medence alapterületének 1/3-át betelepíteni kiráztató növénnyel. Alkalmas lehet ikráztatásra a puha, laza szálakból álló ,,perlonvatta" is. Íváshoz lágy és kristálytiszta vizet adjunk (4-8 nko , pH 7). A víznek legalább a fele friss víz legyen, mert az élénkítõleg hat a tenyészpárokra. Az ívató medence vizéhez tegyünk 10 literenként egy kávéskanálnyi konyhasót. Az ívató medence ne legyen 10-15 literesnél kisebb, mert viszonylag sok ikrát raknak, és több száz ivadékra számíthatunk.

- Feltétlenül érdemes az ívató medencébe egy belsõ filtrálót is elhelyezni, hogy állandó szûréssel a víz tiszta maradjon. Az ívatómedencét lehetõleg úgy állítsuk fel, hogy a reggeli nap elõ sugarai rá essenek, mert ez növeli a kihelyezett pár ívási hajladóságát. A tenyészpárt este helyezzük a medencébe, és rendszerint a második nap reggelén ikráznak le. Tapasztalataink szerint az ikrarakás biztosabb, ha az idõ derült. Úgy tûnik, a derült napfényes idõ kedvezõen befolyásolja a Barbus fajok ívási kedvét.

- Az ívást általában a nõstény szokta ,, provokálni", amennyiben a hímet csipkedni, hajtani kezdi. Az ívásra hajlandó, beérett ikrával rendelkezõ nõstény jellegzetes magatartása ez. Reggelre aztán a hím az, amelyik a nõstények közé csalja a párját, és ha kell, zavarja a nõstényt. A kora reggeli órákban, igen heves ,,hajtás" közepette a hím a nõstény oldalához préselõdve ,,nyomja" ki belõle az ikrát, és termékenyíti. Az ikra egy része megtapad a növényeken, más része a fenékre süllyed. A jól táplált és elõkészített pár rendszerint az ívás alatt nem eszi az ikrát. A szakirodalom e téren szerintünk túloz a Puntius-félék ikrafaló természetét illetõen. Délelõtt 10 vagy 11 óráig az ívás rendszerint befejezõdik.

Ezután a párt el kell távolítani a medencébõl, mert a kifáradt és megéhezett állatok elkezdhetik fogyasztani az ikrát. Az ívómedencében ennek ellenére nem javasoljuk a tenyészpár etetését, mert ez a víz szennyezõdését okozhatja. A kis lárvák 26-28 fokos vízhõmérséklet mellett 24-26 óra alatt kelnek ki, majd 1-2 napig fekszenek a medence alján vagy függenek a növények levelin, szárain. A kikelést követõ 4-5. napon elúsznak. Etetésüket akkor kezdjük, amikor az ivadék kb. 60%-a folyamatosan, süllyedés nélkül úszik. Az elsõ nap etethetõk Cyclops naupliusával, a sóféreg egynapos lárváival, valamint kerekes férgekkel. Pár napig szükségbõl a tojássárgája is megfelelõ eleség lehet. Egy hetes kortól napi egy alkalommal etethetünk mikrót is. Kizárólag ez az eleség nem megfelelõ, csak ettõl az ivadék növekedése nem kielégítõ. Fontos, hogy vizünk infuzóriamentes legyen, ezt legbiztosabban filtrálással érhetjük el. Az ivadék gyorsan nõ, és fajtól függõen 5-9 hónap alatt tenyészérett.



Pontyfélék

- A pontyfélék családjába több mint 1400 faj tartozik. Közöttük több faj népgazdasági szempontból igen fontos, pl. a ponty. A halcsalád legnagyobb tagja az Indiában élõ, 250 cm hosszúra is megnövõ Barbus tor.

Békés természetû, színpompás, medencéinkben szívesen gondozott halak tartoznak ide. A család több faja igen ,,kemény", igénytelen. Mások a tapasztaltabb akvaristák és tenyésztõk számára jelentenek megújuló tenyésztési feladatot, fokozott igényességük, nehezebb szaporíthatóságuk miatt. Elterjedési területük igen nagy. A ponty féléket az egész földtekén föllelhetjük, Madagaszkár, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Amerika, Közép-Amerika, Alaszka és Grönland kivételével. A trópusi fajok közül medencéinkben a Barbus, Rasbora, Danio, Brachidanio, Tanichtis nemzetségek a legismertebbek.

- A különbözõ nemzetségekbe tartotó fajok tartása és tenyésztése meglehetõsen eltérõ egymástól, így ezeket a külön nemzetségenként tárgyaljuk. E halcsalád tagja a legrégibb akváriumi díszhalunk: az aranyhal., és ennek a kínaiak és japánok által tenyésztett nagyszámú forma és színváltozata is.



Pontylazacok

- Földünk egyik legelterjedtebb halcsaládja. Megtaláljuk képviselõit Amerikában, Mexikótól lefelé majdnem Tûzföldig; Afrikában a Szaharától, a Nílustól a Kongó vízgyûjtõ területéig.

Napjainkig több mint 1400 fajt ismerünk családjukból, és az a szám egyre gyarapodik. Az újabb gyûjtõexpedíciónk kivétel nélkül mind számos új fajt gyûjtenek be, írnak le. A formák, alakok, színek talán egyetlen családon belül sem annyira eltérõek, mint ebben. Ez a nagy változatosság érdekessé teszi társaságunknak. Így elérhetõ, hogy sok közülük a legkedveltebb akváriumi halaink, közé tartozik. Természetesen a rengeteg fajból csak keveset, 70-80 fajt tartunk akváriumban. Azokat, amelyek nagyságra, színre érdekesek, melyek a kis, közös élettérben jól alkalmazkodnak társaikhoz, szívósak, jól tûrik az akvárium nem mindig legideálisabb életkörülményeit. Az akváriumban tartottak közül is azokkal foglakozunk röviden, melyek tenyésztése hazánkban már többször eredményes volt, és így elérhetõ minden magyar akvarista számára.

- Felismerésük, a családhoz tartozásuk megállapítása nem nehéz. Van egy támpont, mely a családhoz tartozás biztos jegye. Majdnem kivétel nélkül mindegyiken a hát-és a farokúszó között sokszor csak alig látható még egy úszó, az ún. zsírúszó van. Ezt az úszót megtaláljuk a törpeszájú halaktól a vérengzõ ragadozó hírében álló Pirayakig a család minden tagján.

- Legtöbbjük tartása, akár közös medencében is, nem jelent problémát. Igényeik megközelítõen azonosak, annak ellenére, hogy eredeti és új hazájuk között esetleg sok ezer kilométer van. Kivétel nélkül mind szereti a lágy, legtöbbjük az enyhén savanyú, huminsavtrartalmú vizet a 22-25 fok közötti hõmérsékletet. Éles határt ebben nem lehet szabni, mert a szabad természetben is a trópusi esõk szinte "desztillált" vízzel hígítják fel a folyók vizét. A hõmérséklet is jóval magasabb lehet, mert az izzó trópusi nap 28-30 fokig is felmelegíti a szabad vízfelületeket. Fõ táplálékuk állati eredetû, planktonrákok, szúnyog, kérész, libellalárvák, de vannak kifejezetten hús- vagy növényevõ fajok is.

- Az akváriumban legyen tágas kiúszóterük a hátsó fal mellett, és a két hosszanti végnél képezzünk dús növényzetbõl védelmet nyújtó sarkokat, mely növeli biztonságérzetüket, és úszás után itt nyugodt pihenõhelyet találnak. Vizük lehetõleg kristálytiszta, bomlástermékmentes és enyhén savanyú vagy közömbös "neorális" legyen. A víz hõmérséklete 22-25 fok között ingadozhat. Ez a hõmérséklet a legigényesebb fajoknak is megfelel, tartási hõfokként. Az akvárium talaja ne legyen túl világos, ezért a fehér kvarchomok közé keverjünk apró, finom bazalt vagy lignizúzalékot. A tõzeget nem javasoljuk, mert a halak mozgása, a víz áramlása egy helyre sodorja össze, s a talajra leszálló eleség benne elkeveredve könnyen tönkreteheti az akváriumunk vizét.

- Több faj tenyésztése néhány évvel ezelõtt még problémát jelentett. A régi tenyésztési gyakorlat sok titkolt "mesterfogása" ma már elavult. Köztudott, hogy a siker elsõ alapfeltétele a megfelelõ tenyészállatok felnevelése. Ma már szinte pontos "recept" szerint tenyészthetjük a legtöbbet, és szorgalmas, kitartó, lelkes munkával az eredmény kedvezõ. A társas akvárium 8-10 nk° keménységû vízében tartott halak, az 1-2 nk° keménységû vízbe áthelyezve áthelyezve, károsodás nélkül, szinte serkentve a vízváltozástól, ívnak. A tenyészeredmény nem azon múlik, hogy az akvárium milyen alakú, nagyságú, fémvázas ragasztott vagy öntött üvegkád, de múlik a víz összetételén, mert a spermáknak ezen a közegen áthaladva kell eljutnia az ikraszemekhez, hogy megtermékenyítse.

Múlik a fény erõsségén is , mely az ikrákat, a spermát éri és a hõmérsékleten.

- A család számos tagja állandó félhomályban él az õserdõk mélyén, ahol a lombtakaró nem ereszti át a tûzõ napsugarat. Ezért már az ikrázáshoz kihelyezett tenyészállatokat is teljes vagy részleges takarással óvni kell a napfénytõl vagy az erõs fûfénytõl. A víz lágysága mellett ez a félhomály, a szûrt fény is serkentõ tényezõ. A szûrt fényben a sperma nem pusztul el idõ elõtt, a megtermékenyített ikrákat pedig nem éri károsodás. Ezért ikrázás után valamennyi akváriumot takarjuk le.


forrás:akvarisztikalap





Hírek
Kerti tavi AKCIÓ!

Szezonkezdő kerti tavi akció! Tavi halak, növények, felszerelési cikkek teljes választéka -10% óriási akcióban.




Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!